BL, E-csoport: a Bayern nem bírt az Ajaxszal Münchenben

Vágólapra másolva!
2018.10.02. 22:58
null
A Bayern nem bírt otthon az Ajaxszal (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának 2. fordulójában a Bayern München hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Ajaxszal.

A BEK-et és a Bajnokok Ligáját összesen ötször megnyerő müncheniek a Benfica otthonában aratott 2–0-s sikerrel kezdték a mostani kiírást, a négyszeres győztes amszterdamiak az AEK 3–0-s legyőzésével rajtoltak.

A nagy múltú csapatok csatáján a házigazda németek kezdtek jobban, Robben jobb oldali beadása után Mats Hummels maradt teljesen egyedül a kapu előterében, és 7 méterről a hálóba fejelt (1–0).

A vendégek azonban nem adták fel, és Tadics passza után Nusszer Mazraui lőtte ki a jobb alsó sarkot (1–1).

A Bayern az utolsó fél órában lényegesen többet birtokolta a labdát – az addigi 50–50-ről 57–43-ra módosult –, de a kaput így is az Ajax találta el többször (4–8). Újabb gól már nem esett.

A GÓLOK



A Vidit kiejtő AEK Athén pocsékul kezdte a Benfica elleni meccset, hiszen Seferovic kipattanót követő ismétlésével, valamint Grimaldo fejesével az első negyedóra végén már kettővel vezettek a vendégek (0–2).

Az első játékrész ráadásában Rúben Dias aztán hónaljon rúgta ellenfelét, amiért megkapta második sárga lapját is, így a Benfica megfogyatkozott.

Az AEK köszönte szépen, és Klonaridis révén az 53. percben szépített, majd a 64.-ben egyenlített, sőt, a 74. percben már a vezetést is megszerezhette volna az athéni csapat, de Odisseas Vlachodimos hatalmasat hárított (2–2). Ezt megbüntette a Benfica, egy perccel később a csereként beálló Alfa Semedo lökete kötött ki a jobb alsóban, így a portugálok megnyerték a meccset (2–3).

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
Bayern München (német)–Ajax (holland) 1–1 (1–1)
München, Allianz Arena, 70 000 néző. Vezette: Královec (cseh)
Gólszerző: Hummels (4.), ill. Mazraui (22.)

AEK Athén (görög)–Benfica (portugál) 2–3 (0–2)
Athén, Olimpiai Stadion, 31 154 néző. Vezette: Grinfeld (izraeli)
Gólszerző: Klonaridis (53., 64.), ill. Seferovic (6.), Álex Grimaldo (15.), Alfa Semedo (75.)
Kiállítva: Rúben Dias (45+4., Benfica)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ajax 2 1 1 4–1 +3 4
2. Bayern München 2 1 1 3–1 +2 4
3. Benfica 2 1 1 3–4 –1 3
4. AEK Athén 2 2 2–6 –4 0
Legfrissebb hírek

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29
Ezek is érdekelhetik