BL: Roy Keane elemében volt – két angol klubot is csúnyán leszólt

Vágólapra másolva!
2017.11.02. 14:46
Hiába szerepelnek jelenleg igencsak jól az angol klubok a Bajnokok Ligája csoportkörében, Roy Keane, a korábbi ír labdarúgó a tegnap esti találkozókat követően két csapatot is erős kritikával illetett.  

Bár sima 3–0-s győzelmet aratott tegnap a Liverpool a Maribor felett a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, Roy Keane-t sem ezen a találkozón, sem a korábbiakon nem nyűgözte le Jürgen Klopp együttese. Liverpool a Maribor felett a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, Roy Keane-t sem ezen a találkozón, sem a korábbiakon nem nyűgözte le Jürgen Klopp együttese.

„Nehéz megfejteni a Liverpoolt jelenleg. Szerintem nehéz izgalomba jönni tőle, számomra most nem tart semerre – fejtette ki véleményét a Manchester United korábbi csapatkapitánya az ITV Bajnokok Ligája-közvetítését követően. – Elfogadhatóak, de a védelmük… A szezon végén, amikor majd a díjakat osztják, a Liverpool sehol nem lesz. Kérdőjelek vannak a kapusukkal kapcsolatban is, nem sok jót lehet elmondani a klubról. Ha a hátsó udvaromban játszanának, akkor sem nézném meg őket. Egyszerűen csak sodródnak a semmibe."

Bár a másik angol klub, a Manchester City már két meccsel a csoportkör vége előtt biztossá tette továbbjutását a legjobb 16 közé, Keane szerint ezek után is nagyot bukhat korábbi csapatának városi riválisa.

„Jelenleg csak amiatt aggódom a Cityért, mert szerintem kódolva van a DNS-ükbe, hogy elszúrják a dolgokat" – vélekedik az ír.

Legfrissebb hírek

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:51

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 22:47

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Először bajnok magyar játékos a Premier League-ben – íme, az eddig győztes nemzetek

Angol labdarúgás
2025.04.27. 19:30

Vasárnap este bajnoki aranyérmet ünnepelhet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.04.27. 08:55
Ezek is érdekelhetik