UEFA: pénzbüntetést kapott a Dinamo Kijev és a Besiktas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 19:23
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 60 ezer euróra (18.5 millió forintra) büntette a Dinamo Kijevet és a Besiktast a két csapat szurkolóinak rendbontása miatt.

Az együttesek egymás elleni, 6–0-s Dinamo-sikerrel zárult decemberi Bajnokok Ligája-mérkőzésén több száz drukker csapott össze egymással az ukrán főváros utcáin.

A szurkolók nemcsak verekedtek, hanem pirotechnikai eszközöket is használtak, valamint a Besiktas fanatikusai megrongálták a 2018-as BL-döntőnek otthont adó, 70 ezer néző befogadására alkalmas kijevi Olimpiai Stadiont, melyben egyébként mindössze 14 ezren foglaltak helyet a december 6-i találkozón.

A kijeviek – akik télen szerződtették a magyar válogatott hátvédet, Kádár Tamást – a nagyarányú győzelem ellenére elbúcsúztak az európai kupaküzdelmektől, a Besiktas viszont még versenyben van az Európa-ligában: a nyolcaddöntőben a görög Olympiakosszal méri össze erejét márciusban.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

A Sahtar Doneck nyerte meg az Ukrán Kupát

Minden más foci
2025.05.14. 20:46

Az utolsó magyar KEK-döntős

Népsport
2025.05.14. 12:21
Ezek is érdekelhetik