BL, B-csoport: kiütéses kijevi vigaszsiker; első a Napoli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.06. 22:43
null
A Napoli végzett az élen a B-csoportban (Fotó: Reuters)
A Napoli és a Benfica jutott tovább a B-csoportból a labdarúgó Bajnokok Ligájában, mivel ennek a két csapatnak a riválisa, a Besiktas súlyos vereségbe futott bele a már biztos kieső Dinamo Kijev otthonában a 6. fordulóban.

A labdarúgó Bajnokok Ligájában egyetlen másik csoport sem alakult olyan szorosan, mint a B. A Dinamo Kijev kivételével még bármelyik csapat kieshetett (az Európa-ligába), és tovább is juthatott.

BENFICA–NAPOLI

Az első félidőben a Napoli volt az aktívabb, de a játékosok a legnagyobb helyzeteket is kihagyták. Kijevben a Besiktas egymás után szedte be a gólokat, így a Benfica és a Napoli is nyeregben érezhette magát. Azért a második félidőben az olasz csapat fölénye gólban is megmutatkozott: José María Callejón szépen kihasználta ziccerét.

A kijevi henger miatt a Benfica továbbjutása is biztos volt, így nem kellett esztelenül hajtania az egyenlítésért. A 79. percben Dries Mertens növelte a nápolyiak fórját. A Benficának azért sikerült a szépítés Raúl Jiménez révén.

A 2–1-gyel a Napoli csoportelsőként végzett, de második helyen a Benfica is továbbjutott a nyolcaddöntőbe.



BAJNOKOK LIGÁJA
6. FORDULÓ, B-CSOPORT

Benfica–Napoli 1–2 (Jiménez 87., ill. Callejón 60., Mertens 79.)

A Dinamo Kijev alaposan megszórta a Besiktast (Fotó: Reuters)
A Dinamo Kijev alaposan megszórta a Besiktast (Fotó: Reuters)


DINAMO KIJEV–BESIKTAS

A kijeviek az első öt meccsen csak két döntetlent tudtak felmutatni, így motiváltan léphettek pályára a becsületgyőzelmük reményében. Artyom Beszedin a 9. percben vezetéshez is juttatta őket. Sőt a játékrész közepén a csata máris eldőlni látszott. Egyrészt kiállították Andreas Becket a Besiktasból, másrészt a korábban megítélt büntetőt Andrij Jarmolenko értékesítette. Majd pár perc múlva Vitalij Bujalszkij is betalált, így az ukránok a 32. percben már 3–0-ra vezettek.

Mi több, az első félidő kétperces hosszabbításából már csak egyetlen másodperc volt hátra, amikor Derlis González belőtte a negyedik kijevi gólt.

A 60. percben Szerhij Szidorcsuk tovább növelte a Dinamo előnyét. Tehette mindezt a már csak kilenc emberrel játszó törökök ellen, merthogy Vincent Aboubakar is piros lapot kapott. Júnior Moraes állította be a végeredményt – 6–0.

A súlyos vereség ellenére a Besiktas az Európa-ligában folytathatja (aminek aligha örül...), míg a Dinamo Kijev befejezte nemzetközi kupaszereplését.

BAJNOKOK LIGÁJA
6. FORDULÓ, B-CSOPORT

Dinamo Kijev–Besiktas 6–0 (Beszedin 9., Jarmolenko 30., Bujalszkij 32., D. González 45+2., Szidorcsuk 60., Moraes 77.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Napoli 6 3 2 1 11–8 3 11
2. Benfica 6 2 2 2 10–10 0 8
3. Besiktas 6 1 4 1 9–14 –5 7
4. Dinamo Kijev 6 1 2 3 8–6 2 5
Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
11 órája

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Brazília: a Benficánál köthet ki a klub-vb-n remeklő középpályás – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.19. 18:49

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39
Ezek is érdekelhetik