BL: Guardiola döntőre készül, és meg akarja nyerni

Vágólapra másolva!
2016.10.31. 22:16
A Manchester City labdarúgócsapata kedden a Barcelonát látja vendégül a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az angol gárdát irányító Pep Guardiola szerint csak akkor juthatnak levegőhöz, ha nyernek.

A Manchester City két hete 4–0-ra kikapott Barcelonában, és egy újabb vereséggel több mint bizonytalan helyzetbe kerülne csoportjában. Ezt akarja elkerülni Pep Guardiola.A Manchester City két hete 4–0-ra kikapott Barcelonában, és egy újabb vereséggel több mint bizonytalan helyzetbe kerülne csoportjában. Ezt akarja elkerülni Pep Guardiola.

„Hogy mit szeretnék látni? – tette fel a City menedzsere a hétfői sajtótájékoztatón a kérdést, amelyet azonnal meg is válaszolt. – Azt, hogy megszerezzük a három pontot, amivel nyernénk egy kis időt. Három hónap után lehetetlenség közel kerülni ahhoz, ahogy játszani szeretnénk, de ez a mérkőzés most olyan számunkra, mintha egy döntő lenne.”

Guardiola hozzátette, igyekeznek minél többet birtokolni a labdát, mivel „a Suárez, Neymar, Messi trió gyakorlatilag megállíthatatlan”.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 3 3 13–1 +12 9
2. Manchester City 3 1 1 1 7–7 0 4
3. Mönchengladbach 3 1 2 3–6 –3 3
4. Celtic 3 1 2 3–12 –9 1



Persze a Barcelonát irányító Luis Enrique is arra törekszik csapatával, hogy elrontsa az ellenfél játékát.

„Minél kevesebb időt kell nekik hagynunk a gondolkodásra, azaz nem lehet náluk sokat a labda. Nyomás alatt akarjuk tartani őket, és elérni, hogy minél kevesebbet támadhassanak. Biztos vagyok benne, hogy Guardiola tudja, miként nehezíthetik meg a dolgunkat. Az elmúlt három hónapban sikerült a maga képére formálnia a Cityt, amely egyre jellegzetesebb futballt játszik. Nagyon ígéretes a manchesteri csapat közeljövője.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT

20.45: Basel–PSG (Tv: Sport2)
20.45: Ludogorec–Arsenal
B-CSOPORT
18.45: Besiktas–Napoli (Tv: Sport2)
20.45: Benfica–Dinamo Kijev
C-CSOPORT
20.45: Manchester City–Barcelona (Tv: M4 Sport)
20.45: Mönchengladbach–Celtic
D-CSOPORT
20.45: PSV–Bayern München (Tv: Sport1)
20.45: Atlético Madrid–Rosztov (Tv: Film Mánia)

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00
Ezek is érdekelhetik