BL: „A Partizani sajnálhatja a döntetlent", „csak a Fradi hírneve miatt jó az iksz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.14. 09:14
null
A Fradinak otthon még nagyot kell küzdenie a továbbjutásért (Fotó: MTI)
Azt azért nem lehet állítani, hogy az albán sajtó túllihegné a tegnapi, Partizani–Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtezőt. Az internetes oldalak szűkszavúan számolnak be az 1–1-re végződő találkozóról. Van újság, amely arról ír, hogy a Fradinak nagyobb volt a hírneve, mint a mutatott teljesítménye. A hazai csapatot azonban dicsérik.

 

A noa.al mindössze négy bekezdésben taglalja az egész mérkőzést, amiből egy mondaton belül elintézi a két gólt: Fili itt, Böde ott talált be az ellenfél kapujába. A cikk elsősorban azt magyarázza meg, hogy miért a Partizani, és miért nem a Skёnderbeu indult a BL-ben.

A Gazeta Express dicséri az albán csapatot, amely – ahogy a lap fogalmaz – minden elvárást felülmúló teljesítménnyel rukkolt elő, aminek köszönhetően továbbra is él a remény, hogy a kiharcolja a továbbjutást a budapesti visszavágón, és folytatja európai kupaszereplését.

Az albeu.com arról ír, hogy a hazai csapat fegyelmezetlensége miatt egyenlített csak a Ferencváros.

„A Partizani védők nyegleségét használta ki és egyenlített Böde révén a Ferencváros egy jobb oldali akcióból. Ez az eredmény a legjobb a Ferencvárosnak, amely a visszavágón egy gól nélküli döntetlennel tovább is juthat.”

A Gazeta Shqip szerint, figyelembe véve a Ferencváros hírnevét és játékerejét, az 1–1-es döntetlen büszkeséggel töltheti el az albánokat, ám hozzáteszi, a pályán mutatott teljesítmény alapján a Partizani többet érdemelt volna.

Az újság a továbbjutást illetően óvatosan fogalmaz: mint írja, „nehéz lesz a visszavágó, csoda és szerencse kell ahhoz, hogy a Partizani tovább menjen, ám a feladat nem lehetetlen.”

„SuperPartizan, ám a Ferencvárosnál az előny” – utal a Shekulli beszámolójában arra, hogy a magyar bajnoknak kedvezőbb ez a döntetlen.

„A végeredmény 1–1 lett, de ebben a mérkőzésben több volt. Sajnálhatja a Partizan, amely akár nyerhetett is volna. Megvolt a sansz a kettő-nullához, ám Realdo Fili elszalasztotta a lehetőséget, nem sokkal később pedig jött a Fradi egyenlítő gólja. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy a magyarok nem érdemelték volna meg a találatot. Rászolgált a győzelemre a Partizani, de ilyen a futball.”

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

Partizani (albán)–FERENCVÁROS (magyar) 1–1 (Fili 47., ill. Böde 71.)

Legfrissebb hírek

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
10 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
15 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 09:36

Hat távozót jelentett be a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
2025.07.07. 14:35

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 11:39
Ezek is érdekelhetik