BL: „Messiék olyanok, mint a dívák, nem szeretnek védekezni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.02. 22:04
A Bayern München és a Chelsea korábbi német válogatott középpályása, Michael Ballack szerint a Bajnokok Ligája-döntőre készülő Barcelona három támadója, Lionel Messi, Neymar és Luis Suárez klasszis játékosok, de nem szeretnek védekezni, amire a katalánok ráfázhatnak a Juventus elleni meccsen.



„Természetesen a Barcelonának is vannak gyengéi. Főképp a védelme sebezhető, ami a Bayern elleni meccsen látszott is, hiszen három gólt kaptak. A Barca legfőbb erőssége visszafelé is elsülhet” – mondta Ballack, majd kifejtette, mire gondol.

„Messi, Neymar és Suárez szupersztárok. Amikor látom őket, kicsit az a benyomásom, mintha dívák lennének, ugyanis nem szeretnek védekezni. Szóval kíváncsian várom, a Juventus hogyan okoz kellemetlen perceket a katalánoknak. Biztos vagyok benne, hogy az olasz csapat nem ad majd sok területet. Nem fognak kinyílni, de lesznek olyan periódusai a meccsnek, amikor adódnak előttük lehetőségek, és letámadhatják az ellenfelet” – vélekedett a korábbi kiváló középpályás.

A Bajnokok Ligája döntőjét június 6-án rendezik Berlinben.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik