BL: Dárdai Pál lesz a döntő szakkommentátora

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 16:55
null
Budapest, Debrecen, Berlin, Telki, Helsinki, Berlin: Dárdai júniusi programja elég zsúfolt lesz (Fotó: Action Images)
Dárdai Pál a magyar labdarúgó-válogatott Litvánia elleni mérkőzése után elutazik a berlini Bajnokok Ligája-döntőre (Juventus–Barcelona, június 6., szombat), amelyen szakkommentátorként dolgozik – írja a Berliner Zeitung. Dárdai a német dpa hírügynökségnek megerősítette szerepvállalását.

A magyar válogatott szakvezetője és a Hertha BSC véglegesített vezetőedzője június elsején, hétfőn találkozik a nemzeti csapat kerettagjaival, hogy megkezdje a felkészülést a Litvánia elleni felkészülési mérkőzésre (június 5., péntek, Debrecen), majd a Finnország elleni Eb-selejtezőre (június 13., szombat, Helsinki).

A litvánok elleni mérkőzés után Dárdai Berlinbe siet, hogy a Bajnokok Ligája fináléját az egyik közvetítő magyar csatorna, a DIGI Sport szakkommentátoraként figyelje. Dárdai a Wolfsburg–Borussia Dortmund Német Kupa-döntőn debütált szakkommentátorként.

A döntő után máris utazik vissza a válogatotthoz (amely szabad hétvégét kap), a telki gyakorlások után irány Helsinki, a Herthánál pedig június 14-re várják „befutását.” A berlini csapat június 28-án kezdi meg felkészülését a 2015–2016-os Bundesliga-szezonra.

„Tizennegyedikén már tervezzük a Hertha felkészülését – edzőtábort, felkészülési mérkőzéseket, edzésprogramot állítunk össze. Sok pihenőm nem lesz. Amikor készen vagyok a tervezéssel, akkor három-négy napot a családommal pihenek. Michael Preetzcel naponta tudok egyeztetni a következő hetekben a csapattal kapcsolatos történésekről” – idézi Dárdait a Berliner Zeitung.

Dárdai a német dpa hírügynökségnek elmondta, új, határozatlan idejű szerződése lehetőséget biztosít neki arra, hogy visszatérjen az utánpótlás-nevelői munkába is.

„Ha nem működik a felállás, akkor nem akarok kitolni a klubbal. Számomra nem probléma, hogy az utánpótlásban dolgozzak, ha ezt tartogatja számomra a jövő. U9-től U23-ig bármit szívesen elvállalok.”

A magyar szakembernek okoz némi fejfájást a Hertha nagy létszámú kerete, amelyben a nyáron biztos változások lesznek.

„Nagyon fontos, hogy teljes felkészülést dolgozhatunk végig, mint ahogy az is, hogy a sérültjeink felépülnek. Két-három ígéretes U19-es játékost is meg kell néznünk. Hatalmas a keretünk, az edzői stáb első feladata, hogy mindenkit kiértékeljen” – vélekedett.

Legfrissebb hírek

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

NS-jótékonyság: már 170 ezer forintnál jár az MSÚSZ által meghirdetett árverés

Bajnokok Ligája
2025.06.12. 10:35

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik