Real: az igazgató örül, hogy újra ezen a szinten van a Juve

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.24. 13:53
Emilio Butragueno, a Real Madrid labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója szerint jó hír a labdarúgás számára, hogy a Juventus ismét Európa legjobb csapatai között van.

A mai sorsolás eredményeként a Real Madrid a Juventusszal küzd a Bajnokok Ligája-döntőbe jutásért ennek kapcsán szólalt meg Butragueno. A nemzetközi igazgató örül neki, hogy a „zebrák” 2003 után újra a legjobb négy közé jutottak a BL-ben.a Real Madrid a Juventusszal küzd a Bajnokok Ligája-döntőbe jutásért ennek kapcsán szólalt meg Butragueno. A nemzetközi igazgató örül neki, hogy a „zebrák” 2003 után újra a legjobb négy közé jutottak a BL-ben.

„Megtisztelő, hogy ellenük játszhatunk az elődöntőben – mondta Butragueno. – A Juventus legendás klub, nagyszerű hír a futball számára, hogy újra ezen a szinten van. Kiegyensúlyozott párharcra számítok, remélem, hogy a sérültjeink is felépülnek.”

Toni Kroos, a blancók középpályása sem számít könnyű ütközetre.

„A Berlinbe vezető úton a Juventuson kell túljutnunk. Nehéz összecsapás lesz, de bízom benne, hogy a szurkolóink segítségével el tudunk jutni a fináléig!” – írta Kroos a Twitter-oldalára.

 

Legfrissebb hírek

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

Visszatértek a Vidi-legendák Madridba

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 08:07

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11
Ezek is érdekelhetik