BL: a CAS nemet mondott a Legia 555 milliós igényére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.30. 12:12
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön elutasította a Legia Warszawa kárpótlási igényét, miután a lengyel klub az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) augusztusi döntése nyomán kiesett a Bajnokok Ligájából. A Legia 1.85 millió eurós (555 millió forint) kártérítést szeretett volna kapni.

A BL-selejtező harmadik fordulójában a lengyel együttes hiába múlta felül 6–1-es összesítéssel a Celtic együttesét. A visszavágón jogosulatlanul szerepelt ugyanis Bartosz Bereszynski, így hiába győztek a varsóiak Glasgow-ban 2–0-ra, a mérkőzést a zöld asztalnál 3–0-val a Celtic nyerte meg. Ez az eredmény pedig éppen elég volt a skótok továbbjutásához, mivel az első mérkőzésen 4–1-re kaptak ki, azaz idegenben szerzett góllal léptek tovább. A BL-selejtező harmadik fordulójában a lengyel együttes hiába múlta felül 6–1-es összesítéssel a Celtic együttesét. A visszavágón jogosulatlanul szerepelt ugyanis Bartosz Bereszynski, így hiába győztek a varsóiak Glasgow-ban 2–0-ra, a mérkőzést a zöld asztalnál 3–0-val a Celtic nyerte meg. Ez az eredmény pedig éppen elég volt a skótok továbbjutásához, mivel az első mérkőzésen 4–1-re kaptak ki, azaz idegenben szerzett góllal léptek tovább.

A lengyelek fellebbeztek az UEFA-nál, mondván, megérdemelnék a továbbjutást annak ellenére, hogy Bereszynski csereként beállva az utolsó percekben valóban jogosulatlanul lépett pályára. A fellebbezést előbb az UEFA, majd most a CAS is elutasította. A Legia így átkerült a második számú európai kupasorozatba, az Európa-ligába, ahol a legjobb 32 között búcsúzott.

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36

Büntetést kapott az „UEFA Mafia” feliratú molinó miatt a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2025.09.19. 11:47
Ezek is érdekelhetik