BL: „Nyugtatókon élek, a Chelsea nem vehet meg ennyivel”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 16:07
Nem tudta feldolgozni a történteket, képtelen dolgozni, orvoshoz jár és gyógyszereken él az a férfi, akit három héttel ezelőtt Párizsban a PSG–Chelsea BL-nyolcaddöntő első mérkőzésére (1–1) tartó londoni drukkerek nem engedtek felszállni egy metrószerelvényre, tettüket pedig rasszista dal éneklésével kísérték.

A Chelsea próbált egy jó pontot szerezni Souleymane Syllánál, José Mourinho menedzser két VIP-jegy formájában meghívta a Stamford Bridge-re, a párharc visszavágójára. Nem fogadta el a meghívást, döntését az RTL rádiónak adott nyilatkozatában meg is indokolta.

ƒ„Nem megyek el. Nem fognak megvásárolni egy darab papírral, én nem gyerek vagyok. Nem szeretnék abban a stadionban ülni, azok mellett az emberek mellett, akik kilöktek a metróból” – mondta a férfi.

A párizsi metróban azonosított és a történtekért felelőssé tett öt drukkert azóta eltiltották a labdarúgó-mérkőzések látogatásától. De ez nem nyugtatta meg Souleymane Syllát, aki állítása szerint éjszakánként nem tud aludni.

„Még most is hallom azoknak a hangját, akik a metróban félrelöktek a bőröm színe miatt. Nem tudok dolgozni. Találkoztam már korábban is rasszizmussal, de most először kell orvoshoz is járnom a történtek miatt. Gyógyszerekkel tudom csak megnyugtatni magam.”

„Azt akarom, hogy ítéljék el ezeket az embereket. A rasszizmusnak véget kell vetni!” – tette hozzá Sylla.

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
23 órája

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Az Aranylabda-gála magyar győztese

Minden más foci
2025.09.25. 14:12

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Nincs meglepetés: a BL-címvédő Paris Saint-Germain lett a legjobb klubcsapat

Minden más foci
2025.09.22. 22:14

Chevalier hibája döntött, 14 év után kapott ki bajnokin a PSG Marseille-ben!

Francia labdarúgás
2025.09.22. 22:12
Ezek is érdekelhetik