Messi nélkül a Barca, neves hiányzók a Dortmundnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.30. 16:09
null
Lionel Messi és Diego Costa sem lehet csapata segítségére a keddi BL-játéknapon (Fotó: Action Images, archív)
Kedden megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulója. Sérültekből és eltiltottakból ezúttal sincs hiány, összeállításunkban szemügyre vettük, hogy kik maradnak, maradhatnak le a legrangosabb európai sorozat keddi játéknapjáról.

 

E-CSOPORT

A Chelsea az első fordulóban hazai pályán meglepő, 2–1-es vereséget szenvedett a Baseltől, így a Steaua Bucuresti otthonában csak a győzelem elfogadható a „kékek” számára, akiknek a dolgát megkönnyítheti, hogy a középpályássor egyik alappillére, Ramires visszatérhet egymeccses eltiltása után – őt a Bayern München elleni európai Szuperkupa-mérkőzésen állították ki, Marco van Ginkelre hosszú ideig nem számíthat José Mourinho, miután a holland középpályás súlyos térdsérülést szenvedett a Swindon Town elleni Ligakupa-meccsen. Szintén nem tagja a keretnek Eden Hazard, valamint Kevin De Bruyne, akit az U21-es csapathoz száműzött a portugál szakember.

A csoport másik meccsén a Szalai Ádámot is a soraiban tudó Schalke a Baselhez látogat. A gelsenkirchenieknél a magyar támadó játékra kész állapotban várja a keddi összecsapást, Chinedu Obasi, Sead Kolasinac, Kirjakosz Papadopulosz és Klaas-Jan Huntelaar ugyanakkor biztosan lemarad a találkozóról, sőt a „gondolkodási időt” kapó Jermaine Jones sem léphet pályára. Kevin-Prince Boateng játszhat, a ma esti edzésen is részt vesz, de nem a csapattal utazott el Svájcba, mert bírósági tárgyaláson kellett részt vennie.

A svájci bajnok nagy hiányzója a középhátvéd Fabian Schär lesz, aki belső védő létére ebben a szezonban már négy gólt szerzett.

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Schalke 1 1 3–0 +3 3
2. Basel 1 1 2–1 +1 3
3. Chelsea 1 1 1–2 –1 0
4. Steaua Bucuresti 1 1 0–3 –3 0

F-CSOPORT

A „halálcsoportban” is összecsapnak a hárompontos, illetve a pont nélküli csapatok. Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere nem számíthat Theo Walcottra, Abou Diabyra, Lukas Podolskira és Alex Oxlade-Chamberlainre, míg Jack Wilshere játéka kérdéses a Napoli elleni rangadón. Jó hír ugyanakkor a francia szakembernek – és az „ágyúsok” drukkereinek –, hogy Tomás Rosicky felépült, és már a nápolyiak ellen pályára léphet.

A Napolinál egy neves hiányzó akad: a sérült Christian Maggio hagyja ki az Emiratesben rendezendő összecsapást.

A kvartett másik meccsén a Borussia Dortmund Roman Weidenfeller, Marcel Schmelzer, Ilkay Gündogan, Sebastian Kehl és Lukasz Piszczek hiányában veszi fel a küzdelmet a Jérémy Morelt nélkülöző Olympique Marseille ellen.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 1 1 2–1 +1 3
Napoli 1 1 2–1 +1 3
3. Borussia Dortmund 1 1 1–2 –1 0
Olympique Marseille 1 1 1–2 –1 0

G-CSOPORT

A Porto–Atlético Madrid találkozó pikantériája, hogy a legutóbbi négy Európa-liga kiírásból hármat ez a két csapat nyert meg, míg a spanyolok szélsője, Cristian Rodríguez volt együttese ellen léphet pályára.

Ezeket az „apróságokat” azonban háttérbe szorítja, hogy a vendégeknél nem szerepelhet a kétmeccses eltiltásának „második felét” holnap letöltő Diego Costa, aki a hétvégén győztes gólt szerzett a Real Madrid elleni derbin, míg ebben a szezonban hét spanyol bajnokin nyolc gól fűződik a nevéhez, így holtversenyben vezeti a góllövőlistát Lionel Messivel.

A portugáloknál Maicon távolmaradására lehet számítani, ahogy arra is, hogy Steven Defour pályára lép az összecsapáson.

A papírforma szerint jóval egyoldalúbb mérkőzésen a Zenit az Austria Wient látja vendégül. A szentpéterváriak dolgát nem nehezíti sérülés, így minden esélyük megvan arra, hogy megszerezzék első pontjaikat a csoportkörben.

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Atlético Madrid 1 1 3–1 +2 3
2. FC Porto 1 1 1–0 +1 3
3. Austria Wien 1 1 0–1 –1 0
4. Zenit Szentpétervár 1 1 1–3 –2 0

H-CSOPORT

A Milan amszterdami játéka már csak a két alakulat közös múltja miatt is izgalmasnak ígérkezik, pláne ha „hozzávesszük”, hogy a Milannak ismét vannak bőséggel hiányzói. A bajnokságban eltiltott Mario Balotelli mellett Riccardo Montolivo ugyan Massimiliano Allegri rendelkezésére áll, de a lábközépcsont-repedést szenvedő Stephan El Shaarawy mellett Mattia De Sciglióra, Giampaolo Pazzinire, Daniele Bonerára és Kakára ugyanakkor továbbra sem számíthat az olasz szakember.

Az Ajaxnál nem léphet pályára korábbi csapata ellen Bojan Krkic, akit már az ötödik percben le kellett cserélni a hétvégi bajnokin, és kedden sem lesz hadra fogható állapotban.

A Barcelonát a revánsvágy is éltetheti a Celtic elleni találkozó előtt, hiszen a katalánok a legutóbbi idényben 2–1-es vereséget szenvedtek a „kelták” otthonában, és hazai pályán is csak Jordi Alba hosszabbításban szerzett találatának köszönhetően kerekedtek felül a skótokon.

A várhatóan ismét a rögzített játékhelyzetekre, valamint a kontrákra építő Celtic elleni meccsen biztosan nem láthatjuk a pályán Lionel Messit, Javier Mascheranót, Jordi Albát és a visszatéréshez közeledő Carles Puyolt, utóbbi három játékos pótlására a B-csapatból Sergi Gómez és Patric is bekerült a Glasgow-ba elutazott 21 fős keretbe.

A Zenit–Austria Wien találkozót leszámítva (18.00) minden meccs 20.45 órakor kezdődik.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 1 1 4–0 +4 3
2. AC Milan 1 1 2–0 +2 3
3. Celtic 1 1 0–2 –2 0
4. Ajax 1 1 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik