BL: „Nani esete soha nem érhetett volna pirosat”

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 15:26
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Swansea dán menedzsere, Michael Laudrup szerint Nani esete soha, semmilyen körülmények között nem érhetett volna piros lapot.

Mint ismert, a Manchester United portugál szélsőjét a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján állították ki veszélyes játékért.

Mint ismert, a Manchester United portugál szélsőjét a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján állították ki veszélyes játékért.


A korábban a Real Madridot is erősítő Laudrup szerint azonban túlzott volt a büntetés.

„A minap megnéztem az esetet. Nem vagyok sem a Manchester United, sem a Real Madrid szurkolója, de úgy vélem, ezért soha, semmilyen körülmények között nem szabadott volna piros lapot adni” – mondta Michael Laudrup.

„Talán egy sárgát, de pirosat? Egyáltalán nem. Nem gondolom, hogy számít, hogy az angol vagy a spanyol bajnokságban, esetleg a Bajnokok Ligájában kerül rá sor. Egyszerűen rossz döntés volt. A játékvezetők emberek, hibáznak, nincs ezzel probléma, és néha a te károdra ítélnek” – tette hozzá a Swansea mestere.
Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
14 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:51

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51
Ezek is érdekelhetik