BL: Semmi meglepetés, erre számítottam - Mourinho

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 22:53
José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint semmi sem dőlt el a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben. Mint ismert, az első mérkőzés 1–1-re végződött a Bernabéuban, a visszavágót március ötödikén rendezik az Old Traffordon.

„Semmi meglepetés, erre számítottam. Nyílt mérkőzés volt az utolsó percig – értékelt a találkozó után José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője. – Az MU változtatott játékstílusán, Rio és Evans át sem tette a lábát a térfelünkre. Egy rögzített szituációra vagy egy kontrára vártak, a mi akaratunk érvényesült. Ha az esélyekről kérdez, továbbra is azt mondom, hogy ötven-ötven. Tudunk több gólt is szerezni az Old Traffordon."José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője. – Az MU változtatott játékstílusán, Rio és Evans át sem tette a lábát a térfelünkre. Egy rögzített szituációra vagy egy kontrára vártak, a mi akaratunk érvényesült. Ha az esélyekről kérdez, továbbra is azt mondom, hogy ötven-ötven. Tudunk több gólt is szerezni az Old Traffordon."

Legfrissebb hírek

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
7 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:36

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33

Légiósok: Nikitscher gólpassza után mentett pontot a Rio Ave Mourinho csapata ellen

Légiósok
2025.09.23. 23:41

Hattyúdal vagy szimfónia – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.09.22. 23:13

Mourinho: Nem veszíthetünk úgy, mint két nappal ezelőtt

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 17:45

José Mourinho a Benfica új vezetőedzője – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 16:34
Ezek is érdekelhetik