BL: a valenciai Soldado már a Genk legyőzésére gondol

Vágólapra másolva!
2011.11.01. 23:02
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának 4. fordulójában idegenben lépett pályára az első két helyen álló csapat, a Chelsea Genkben, a Bayer Leverkusen pedig Valenciában. A Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót is foglalkoztató belga Genk pontot rabolt a Chelsea-től úgy, hogy a magyar kapus büntetőt védett, a Valencia pedig létfontosságú három pontot szerzett.

„Tudtuk, hogy ma este szenvednünk kell, de ez már csak így megy erős ellenféllel szemben – nyilatkozta a mérkőzés után a csodagólt talpaló Roberto Soldado, a Valencia támadója. – A Leverkusen kemény dió volt, de mi olyan jól kezdtünk, ahogy megbeszéltük a találkozó előtt. A második félidőben is kiválóan futballoztunk, és még egy gólt szereztünk, a harmadik pedig mindent eldöntött. Végre győztünk, és a Genket is meg kell vernünk majd itthon. A mai találkozó csodásra sikeredett, szurkolóink is csodásak voltak, nagy szerepük volt a győzelemben.”Roberto Soldado, a Valencia támadója. – A Leverkusen kemény dió volt, de mi olyan jól kezdtünk, ahogy megbeszéltük a találkozó előtt. A második félidőben is kiválóan futballoztunk, és még egy gólt szereztünk, a harmadik pedig mindent eldöntött. Végre győztünk, és a Genket is meg kell vernünk majd itthon. A mai találkozó csodásra sikeredett, szurkolóink is csodásak voltak, nagy szerepük volt a győzelemben.”

Legfrissebb hírek

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: megtört a Bilbao vereségsorozata, mégsem örülhet igazán

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:59

Mikautadze első bajnoki gólja is kellett a Villarreal sikeréhez; idegenben nyert a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.09.20. 23:00

„A meccs elejétől kezdve azt tettük, amit kértem” – Flick a Valencia kiütése után

Spanyol labdarúgás
2025.09.15. 08:37

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
2025.09.14. 22:55

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Magabiztos sikerrel szerezte meg első győzelmét a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.08.29. 23:40

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 21:40
Ezek is érdekelhetik