Bajnokok Ligája: az olasz lapok nagyon kiosztják a Milant

Vágólapra másolva!
2010.03.11. 10:44
Az olasz sajtó nem sokat finomkodott a Manchester United ellen rendkívül gyengén játszó, a labdarúgó BL nyolcaddöntőjében 7–2-es összesítéssel búcsúzó AC Milan együttesével.

„Volt egyszer egy Milan" – ordít a La Gazzetta dello Sport főcíme. „A lehetetlen küldetésből megalázó vereség lett, és a Milan romjai az Old Traffordon maradtak."

„Ki lehet kapni az Old Traffordon, de nem így. A Milan minimális büszkeséget sem mutatott" – írják.

A La Repubblica „Megalázták a Milant" főcímmel számol be a szerdai mérkőzésről.

„A kétgólos Rooney megleckéztette a csapatot. A Milan lehajtott fejjel távozik – a 4–0 nem sima vereség, megsemmisítéssel ér fel."

Az olasz szakírók szerint hiba volt kihagyni a kezdőből David Beckhamet, mert így nem kapott megfelelő kiszolgálást az előretolt – és gyakorlatilag helyzetbe sem kerülő – Marco Borriello, Klaas-Jan Huntelaar páros. Hozzáteszik: ez a vereség mutatja, hogy nem sikerült újjáépíteni és megfiatalítani a csapatot Kaká távozása után, és a piros-feketék jelenlegi kerete nem alkalmas nagy európai sikerek elérésére.

Legfrissebb hírek

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38
Ezek is érdekelhetik