BL: a DVSC-TEVA az Oláh Gábor utcában fogadja a Kalmart

Vágólapra másolva!
2009.06.26. 00:26
Címkék
Az UEFA elfogadta a Loki nevezését, benne az első számú stadion megnevezésével, így a Soproni Ligát megnyerő DVSC-TEVA az Oláh Gábor utcában fogadhatja a svéd bajnok Kalmart – adta hírül a klub hivatalos honlapja, a dvsc.hu.
„Hazai pályának az Oláh Gábor utcai stadiont jelöltük meg, második számúnak pedig a Puskás-arénát. Semmilyen olyan visszajelzés nem érkezett az UEFA-tól, hogy ne játszhatnánk itthon az első mérkőzésünket, úgyhogy Debrecenben fogadjuk a Kalmar csapatát” – mondta Bartha Csaba sportigazgató.Eldőlt továbbá, hogy az első mérkőzést július 15-én játsszák majd, a pontos időpontról azonban még egyeztetni kell a közvetítési jogokért felelős Sportfive céggel.
Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Úgy érzem, hazatértem

Kézilabda
35 perce

Davis-kupa: Marozsán Fábián–Jurij Rodionov

Tenisz
49 perce

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
56 perce

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
59 perce

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
1 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
1 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
1 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik