BL: Hiddink unta a döntőt, mert csak a Barca volt a pályán

Vágólapra másolva!
2009.06.10. 01:48
Címkék
Guus Hiddink, a Chelsea-t tavasztól az idény végéig irányító holland szakember elmondta, unalmasnak találta a Bajnokok Ligája döntőjét, mivel véleménye szerint csak a Barcelona volt a pályán.
„Nem élveztem a BL-döntőt, unalmas volt – mondta Hiddink. – Csak a Barcelona volt a pályán. Nem alakult ki igazi harc a mérkőzésen, és ebből is látszik, hogy elemezni kell az ellenfelet a találkozók előtt. A Barcelona a saját futballját játszotta, de ismerte az MU gyengéit is. Messi és Eto’o is más helyen szerepelt, mint egyébként.”
Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Úgy érzem, hazatértem

Kézilabda
31 perce

Davis-kupa: Marozsán Fábián–Jurij Rodionov

Tenisz
45 perce

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
52 perce

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
55 perce

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
1 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
1 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
1 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik