Lyonban elért 2-2-es döntetlenjének köszönhetően továbbjutott a Bajnokok Ligája F csoportjából a Barcelona. A mérkőzésen Andrés Iniesta szerezte meg a vezetést a katalánoknak, majd Juninho szerencsés góljával egyenlítettek a franciák. A második félidőben két tizenegyesgóllal (Lionel Messi és Juninho volt az ítéletvégrehajtó) alakult ki a végeredmény. A csoport másik mérkőzésén a Stuttgart megszerezte elő pontjait a BL 2007-2008-as sorozatában, miután 3-2-re verte hazai pályán a skót Rangerst.

Reuters

Reuters
LYON-BARCELONA
Remek összecsapásra volt kilátás a két látványos futballra alkalmas gárda között. Nem is kellett csalódni a két csapatban, rögtön az első percekben egymásnak estek a felek.
A 3. percben megszerezte a vezetés a találkozó előtt 10 pontjával a csoportot vezető Barcelona. Egy remek Lionel Messi, Bojan Krkic összjáték után a szerb származású spanyol tehetség remek ütemben centerezett középre, Andrés Iniesta pedig higgadtan lőtt a francia kapuba. (0-1)
A korán bekapott gól azonban nem törte meg a francia bajnokság listavezetőjét. A Lyon a 7. percben egy szerencsés találattal egyenlített: Juninho távoli szabadrúgása senkit sem érintve pattant Victor Valdés kapujába. (1-1)
A remek iramú mérkőzésen a folytatásban is helyzeteket alakítottak ki a csapatok. Hol a Barca játékosainak (leginkább Yaya Tourénak) távoli löketei, hol a Lyon támadóinak kapu előtti próbálkozásai jelentettek veszélyt.
Az első félidő második felére azonban leült a mérkőzés, az izgalmakat csak Yaya Touré feleslegesen "kiharcolt" sárgája és Frank Rijkaard lelátóra való száműzetése jelentette.
A második játékrész első tíz percét átaludták a csapatok, ám Bojan Krkic villanása ismét a vezetést eredményezte. A fiatal spanyol cselsorozata volt az újabb találat kulcsmomentuma. Az, hogy indítása után Messi 11-est harcolt ki, amit higgadtan gurított a kapuba, szinte természetesnek mondható. (1-2)
A bekapott gól teljesen megfogta a Lyont, ha a Barca jobban koncentrál, eldönthette volna a három pont sorsát. Különösen Eidur Gudjohnsen bizonyította, hogy csak a sérüléseknek köszönhetően került a kezdőcsapatba. Az izlandi kétszer állt a 16-oson belül a kapuval szemben, az eredmény egy lelátóra rúgott labda és egy Vercoutre-hárítás.
A francia csapat azonban túlélte a vendégrohamokat, ráadásul az esélyt is megkapta az egyenlítésre. Eric Abidal szabálytalankodott Keitával szemben a 16-oson belül, a jogosan megítélt büntetőt pedig Juninho váltotta gólra. (2-2)
A folytatásban az eredmény már nem változott.
STUTTGART-RANGERS
ADATBANKUNKBÓL
A német bajnok azonban nem adta föl, és Cacau valamint Pável Pardo góljaival a 62. percre megfordította az állást.
Alig nyolc perccel később azonban érkezett Barry Ferguson egyenlítése, ám a Stuttgart ezen az estén nem akart megelégedni első megszerzett pontjával a BL-ben - a német csapat hármat akart.
Ciprian Marica fejesgólja a 85. percben a Stuttgart 3-2-es sikerét eredményezte.
BAJNOKOK LIGÁJA

Helyszín: Lyon, Stade Gerland |
Nézőszám: 43 000 |
Játékvezető: Stefano Farina |
Asszisztensek: Renato Faverani, Giuseppe Foschetti |
LYON | BARCELONA |
30 Vercoutre | 1 Valdés |
20 Révelliáre | 11 Zambrotta |
29 Squillaci | 5 Puyol |
22 Anderson | 3 Milito |
11 Grosso | 22 Abidal |
28 Toulalan | 6 Xavi |
26 Fábio Santos | 24 Yaya Touré |
8 Juninho | 7 Gudjohnsen |
14 Govou | 19 Messi |
9 Fred | 8 Iniesta |
18 Ben Arfa | 27 Krkic |
Vezetőedző: | Vezetőedző: |
Alain Perrin | Frank Rijkaard |
Gólszerző: Juninho (7., 80) ill. Iniesta (3.), Messi (58.) |
Csere: Fred helyett Keita (60.), Fábio Santos helyett Källström (68.), Ben Arfa helyett Rehmy (82.) ill. Gudjohnsen helyett Ronaldinho (72.), Zambrotta helyett Marquez (82.) |
Sárga lap: Fábio Santos (37.), Juninho (58.) ill. Yaya Touré (44.), Messi (58.), Xavi (60.) Puyol (61.) |
BAJNOKOK LIGÁJA

Nézőszám:
Játékvezető: Darko Ceferin (szlovén)
Asszisztensek: Andrej Kokolj, Marko Stancin (szlovének)
STUTTGART | RANGERS |
1 Schäfer | 1 McGregor |
2 Beck | 2 Hutton |
6 Fernando Meira | 24 Carlos Cuéllar |
17 Delpierre | 3 Weir |
21 Magnin | 5 Papac |
19 Hilbert | 20 Beasley |
13 Pardo | 6 Ferguson |
28 Khedira | 7 Hemdani |
11 Hitzlsperger | 8 Thomson |
20 Marica | 27 McCulloch |
18 Cacau | 19 Darcheville |
Vezetőedző: | Vezetőedző: |
Armin Veh | Walter Smith |
Csere: Khedira h. Antonio (46.), Hilbert h. Ewerthon (83.), Cacau h. Tasci (88.), ill. McCulloch h. Adam (26.), Beasley h. Naismith (49.), Darcheville h. Cousin (82.)
Sárga lap: Magnin (37.), ill. McCulloch (24.), Adam (87.), Hutton (89.)
AZ E CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona | 5 | 3 | 2 | 0 | 9-2 | +7 | 11 |
2. Rangers | 5 | 2 | 1 | 2 | 7-6 | +1 | 7 |
3. Lyon | 5 | 2 | 1 | 2 | 8-10 | -2 | 7 |
4. VfB Stuttgart | 5 | 1 | 0 | 4 | 6-12 | -6 | 3 |
Legfrissebb hírek

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete
Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48
Ezek is érdekelhetik