A Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában az E csoportban az eddig hibátlan, mindkét mérkőzését megnyerő skót Glasgow Rangers a szintén száz százalékos teljesítményt nyújtó spanyol Barcelonát fogadja. A katalánok holland mestere Márquez, Deco, Touré és Edmilson játékára sem számíthat, így minden bizonnyal a kezdőcsapatban kap lehetőséget Eidur Gudjohnsen. Az izlandi légiós a nyáron körön kívülre került, de végül nem sikerült távozni, ám Thierry Henry érkezését, Giovani dos Santos és Bojan Krikc képbe kerülését követően eddig még epizódszerep sem jutott számára. Skóciában, izlandi révén az általa igencsak ismert klímában azonban bizonyíthat.

Reuters
A jó formában futballozó Lionel Messitől okkal tarthat a Rangers védelme

Reuters
A jó formában futballozó Lionel Messitől okkal tarthat a Rangers védelme
A Barcelona a Lyon elleni hazai 3-0-lal kezdte, majd a Stuttgart elleni idegenbeli 2-0-lal folytatta szereplését a BL-ben. Ennél azonban jóval nagyobb meglepetést keltett, hogy eközben a Glasgow sem hibázott: a skótok a németek elleni 2-1-s sikerrel nyitottak, majd a franciákat idegenben verték bravúrosan 3-0-ra.
A hazaiak mellett szól, hogy Glasgow-ban az utóbbi tizenhárom európai kupatalálkozójukon nem szenvedtek vereséget, ráadásul a legutóbbi nyolc mérkőzésük közül haton még gólt sem kaptak.
A BL azonban kemény dió, a skótoknak mindenképpen: utóbbi tizenkét összecsapásukon a legrangosabb sorozatban hatszor kikaptak, négyszer játszottak döntetlent és csupán két alkalommal tudtak nyerni. Igaz, azt a kettőt mostani kiírásban gyűjtötték be.
Persze, spanyol csapatok ellen már közel sem ilyen fényes a mérlegük: legutóbbi hét meccsük egyikén sem nyertek, négyen pedig egyenesen pontot sem szereztek.
Két szezonnal ezelőtt a Villarreal ellen két döntetlent játszottak - ők a spanyol bajnokságban a hétvégén éppen a Barcelonát verték 3-1-re -, míg az 1999-2000-s kiírásban a Valencia oda-vissza verte őket a csoportkörben.
Walter Smith (Rangers): A Barcelona az egész sorozat egyik favoritja, már nyertek is BL-t, de nincs ok, amikért mi ne tudnánk felvenni velük a versenyt.
Frank Rijkaard (Barcelona): Mindkét csapat számára nagyon fontos lesz ez a mérkőzés. Gudjohnsen egy kiváló játékosunk, képes a sokpasszos játékunkra, de gólszerzésre is.
De alkalmasint a rutinosabb védők is előtérbe kerülhetnek, Sylvinho, Thuram és Zambrotta közül választhat Rijkaard.
Hiányzók vannak a skótoknál is, Walter Smith a Rangers menedzsere Antonio da Silva, Delpierre, Hemdani és Darcheville játékát kénytelen nélkülözni a Barcelona ellen.
Amin Veh (Suttgart): Győzelmi reményekkel várjuk a találkozót. Emelt fővel kell játszani és a szívünket is bele kell vinnünk a mérkőzésbe.
A németek utóbbi két hazai BL-meccsüket elveszítették - öt mérkőzés óta nyeretlenek a legrangosabb sorozatban -, európai kupameccseik közül pedig hatból négyszer pont nélkül zártak.
Legutóbb két idénnyel ezelőtt találkoztak francia csapattal, az UEFA-kupában a Rennes-t 2-0-ra verték.
Alain Perrin (Lyon): Utóbbi két bajnokinkon jól játszottunk, rendkívül intenzívek és harcosak voltunk, amely erények hiányoztak első két BL-meccsünkön.
Viszont a német csapatok félelme nem alaptalan, ha a Lyont fogadják a BL-ben: a franciák a Leverkusent 4-2-re, a Bayernt 2-1-re, a Werdert 3-0-ra verték idegenben. Mikor szabadjon meg a lyoni pechszéria, ha nem éppen Németországban?
BAJNOKOK LIGÁJA, 3. FORDULÓ, E CSOPORT:

GLASGOW RANGERS | BARCELONA |
1 McGregor | 1 Valdés |
2 Hutton | 23 Oleguer |
24 Cuéllar | 3 G. Milito |
3 Weir | 5 Puyol |
5 Papac | 22 Abidal |
27 McCulloch | 6 Xavi |
6 Ferguson | 8 Iniesta |
20 Beasley | 7 Gudjohnsen |
11 Adam | 10 Ronaldinho |
10 Novo | 19 Messi |
29 Cousin | 14 Henry |
Menedzser: | Vezetőedző: |
Walter Smith | Frank Rijkaard |
BAJNOKOK LIGÁJA, 3. FORDULÓ, E CSOPORT:

SUTTGART | LYON |
1 Schaefer | 30 Vercoutre |
3 Osorio | 20 Reveillere |
5 Tasci | 29 Squillaci |
6 Meira | 22 Anderson |
8 Farnerud | 11 Grosso |
13 Pardo | 8 Juninho |
19 Hilbert | 28 Toulalan |
10 Bastürk | 6 Kallström |
28 Khedira | 14 govou |
33 Gomez | 10 Benzama |
18 Cacau | 18 Ben Arfa |
Vezetőedző: | Vezetőedző: |
Armin Veh | Alain Perrin |
1. Barcelona | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-0 | +5 | 6 |
2. Rangers | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-1 | +4 | 6 |
3. VfB Stuttgart | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-4 | -3 | 0 |
4. Lyon | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-6 | -6 | 0 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik