A labdarúgó Bajnokok Ligája E csoportjában, a második fordulóban Stuttgartban nyert 2-0-ra a Barcelona, míg a Rangers Lyonban tudott győzni 3-0-ra. Armin Veh, a német csapat edzője szerint hiába küzdöttek, „meghaltak”, Frank Rijkaard a győzelem ellenére a problémákról is beszél. A nyitókörben a Barcelona a Nou Campban 3-0-ra verte a Lyont, így második mérkőzése után biztosan áll a csoport élén, maximális pontszámmal, kapott gól nélkül.

Reuters
Lionel Messi ismét eredményes tudott lenni

Reuters
Lionel Messi ismét eredményes tudott lenni
„Jól kezdtünk, helyzeteket alakítottunk ki - értékelt Rijkaard a stuttgarti győzelmet követően -, de túl sokat járattuk a labdát a stuttgarti kapu előterében, így lehetőséget adtunk ellenfelünknek, hogy visszazárjon és tisztázzon.”

Armin Veh gondban
„Ez a problémánk. Olyan hozzáállásra, koncentrációra van szükség, hogy képesek legyünk élni a kialakított a lehetőségeinkkel, különösen egy ilyen magas színvonalú találkozón is, mint amilyeneket a BL-ben játszunk.”
A katalánok rendkívül eredmény-centrikus játékuknak köszönhetően tudták megnyerni a BL 2005-2006-s kiírását – abban az idényben bajnokok is lettek -, ám a legutóbbi szezonban egyik sorozatban sem értek fel a csúcsra: a csapatjáték látványossága többször is az eredmény rovására ment.
A Stuttgart az első fordulóban Glasgow-ban kapott ki a Rangerstől 2-1-re, így változatlanul pont nélkül állnak a csoportban.
„Megpróbáltunk küzdeni, de „meghaltunk” - utalt képletesen a katalánok elleni összecsapásra Veh. – A Barcelona ellen szerencsére is szükség van a győzelemhez, nekünk azonban nem volt. Elégedett vagyok csapatom teljesítményével, az eredmény azonban csalódást keltő."
VIDEO - STUTTGART - BARCELONA
EMLÉKEZTETŐ - BAJNOKOK LIGÁJA, E CSOPORT

Helyszín: Stuttgart, Gottlieb Daimler Stadion |
Nézőszám: 51 300 |
Játékvezető: Martin Hansson (svéd) |
Asszisztensek: Henrik Andren, Fredrik Nilsson (mindkettő svéd) |
STUTTGART | BARCELONA |
1 Schäfer | 1 Valdés |
3 Osorio | 23 Oleguer |
5 Tasci | 21 Thuram |
6 Fernando Meira | 4 Márquez |
15 Boka | 22 Abidal |
13 Pardo | 6 Xavi |
19 Hilbert | 8 Iniesta |
28 Khedira | 20 Deco |
8 Farnerud | 19 Messi |
33 Gómez | 14 Henry |
18 Cacau | 10 Ronaldinho |
Vezetőedző: | Vezetőedző: |
Armin Veh | Frank Rijkaard |
Gólszerzők: Puyol (53.), Messi (67.) |
Cserék: Marquez h. Puyol (7.), Osorio h. Marica (64.), Puyol h. Silvinho (64.), Khedira h. Meissner (76.), Farnerud h. Magnin (76.), Ronaldinho h. Krkic (82.) |
Sárga lap: Messi (41.) |
Legfrissebb hírek

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének
Európa-liga
2025.10.20. 19:09
Ezek is érdekelhetik