Bajnokok Ligája: a DVSC kiemelt lesz a selejtező második körében

Vágólapra másolva!
2007.06.12. 13:02
Címkék
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében kapcsolódik be a küzdelemsorozatba, és már azt is lehet tudni, mely csapatok közül kerül majd ki a hajdúságiak ellenfele.
Az UEFA versenybizottsága elkészítette a besorolást a BL következő idényére, eszerint a magyar bajnokcsapat kiemelt lesz a selejtező 2. fordulójában. Miután az első kör továbbjutóira még várni kell, így sok esetben csak feltételezhető, hogy kik jutnak tovább.Az már biztos, hogy a Beitar Jeruzsálem (izraeli), a Zaglebie Lubin (lengyel), az IF Elfsborg (svéd), az FK Sarajevo (bosnyák), az FH Hafnarfjordur (izlandi) és a Pobeda (macedón) lehetséges ellenfél. Mint ahogy az is biztos, hogy a Steaua Bucuresti (román), a Glasgow Rangers (skót), a Sahtar Doneck (ukrán), a Besiktas (török), a Levszki Szófia (bolgár), a Slavia Praha (cseh), a Rosenborg BK (norvég), a Crvena zvezda (szerb), az FC Köbenhavn (dán), a Dinamo Zagreb (horvát), a Genk (belga), a Salzburg (osztrák) és az APOEL Nicosia (ciprusi) nem akadhat egyből Sándor Tamásék útjába, ugyanis ezen gárdák a Debrecenhez hasonlóan kiemeltek lesznek a második körben. A sorsolás június 29-én lesz, míg a selejtező második fordulójának első mérkőzését július 31-én vagy augusztus 1-jén rendezik, a visszavágóra pedig augusztus 7-én vagy 8-án kerül sor.
Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
35 perce

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
43 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
2 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik