Alberto Gilardino portréja

Alberto Gilardino
nemzetisége:
olasz
31/10
születési hely:
Biella
születési dátum:
1982.07.05.
pozíció:
csatár
magassága:
184 cm
súlya:
76 kg
jelenlegi klubja:
Fiorentina
korábbi klubjai:
Piacenza, Hellas Verona, AC Parma, AC Milan
sikerei:
BL-győztes (2007), európai Szuperkupa-győztes (2007), A FIFA Klubvilágbajnokságának győztese (2007), U-21-es Európa-bajnok és a torna gólkirálya (2004), olimpiai bronzérmes és a torna ezüstcipőse (2004), világbajnok (2006), Konföderációs Kupa-résztvevő (2009), olasz ezüstcipős (2004, 2005), az Év csapatának tagja a Serie A-ban (2005), az Év játékosa Olaszországban és a Serie A-ban (2005), az Év legjobb fiatal játékosa a Serie A-ban (2004), 30-szoros U-21-es válogatott/19 gól

Alberto Gilardino a Serie A legkeresettebb játékosa volt 2005 nyarán, nem is véletlenül: a kiesés ellen küzdő Parmát a hátán vitte két esztendőn keresztül a maga 46 góljával, és az érte kapott pénzre nagy szüksége volt a csőd közeli helyzetben lévő Parmának. Itáliából a Juventus, az Inter és a Milan, külföldről a Real Madrid jelentkezett be érte. Bár hamar kiestek ellenfelei a Milan mellől, az alkudozás majd egy hónapig tartott. A 30 milliót kérő sajtosok és a húszat kínáló milánóiak végül is megtalálták az arany középutat.

A biellai születésű Alberto első komolyabb klubja a Piacenza volt, ahová 14 éves korában került, és itt mutatkozhatott be a legjobbak között, ráadásul éppen a Milan ellen. Debütáló szezonjában háromszor is eredményes tudott lenni hol Arturo di Napoli, hol a veterán legenda, Ruggerio Rizzitelli helyére beállva. A kiesés után viszont Walter Novellino edző nem számolt vele, ezért Gila a Hellas Veronába igazolt, ahol a román Adrian Mutuval és a liechtensteini Mario Frickkel küzdött meg a csapattagságért. A sokcsatornás városban rosszul mutatkozott be, ugyanis három barátjával együtt autóbalesetet szenvedett, amelynek végén egy folyóból kellett őket kihorgászni. Bár két év alatt mindössze öt gólig jutott az éppen a Parmát otthagyó Alberto Malesani kezei alatt, a Parma (Gilardino egykori veronai edzőjének, Cesare Prandellinek kifejezett kérésére) mégis látott benne fantáziát és leigazolta a 20 éves támadót.

Első szezonjában a sárga-kékek között nem váltotta meg a világot, igaz, Adriano és Mutu miatt főként csak csereként kapott szerepet Prandellitől, de szerencséjére a két klasszis a következő szezonra elhagyta Emilio megyét, így Gilardino kezdővé avanzsált. Arra viszont talán ő maga sem gondolt, hogy 23 találatával harcban áll majd a gólkirályi címért, és a nagy Andrij Sevcsenko csupán egyetlen egységgel előzi meg őt. Ennél többször senki sem talált be egy szezonban a Parma mezében, Marco di Vaio, Pippo Inzaghi, Hernán Crespo, Adriano, Hakan Sükür, Amoroso, Szavo Milosevics, Abel Balbo, Enrico Chiesa, Gianfranco Zola, Thomas Brolin, Faustino Asprilla és Hriszto Sztojcskov sem!

A roppant parádés gólokat szerző, az Udinese hálóját négyszer is megzörgető ék természetesen bekerült Marco Tardelli U-21-es válogatottjába is, akikkel nyáron részt vett a németországi korosztályos Európa-bajnokságon (négy találatával segítette aranyéremhez társait, amivel a torna aranycipőse lett) és a bronzérmet hozó olimpián is, de óriási csalódásként élte meg, hogy Giovanni Trapattoni nem vitte magával őt a portugáliai felnőtt kontinenstornára. Pedig abban az idényben összesen 40 gólt rúgott tétmérkőzéseken! Több nagy klub (a Roma, a Juventus és a Real) is szerette volna leigazolni őt, ám végül is maradt Parmában, sőt, 2006-ban lejáró szerződését plusz egy esztendővel meghosszabbították.

Talán a végigjátszott és végigmérgelődött nyárnak köszönhető, hogy őszre „elveszítette góllövő cipőjét”, de a hűvös téli idők (15-20 C°) beköszöntével végre felébredt, és nagyüzemi mértékben kezdte termelni a gólokat. Szeptemberben a norvégok ellen a válogatottban is bemutatkozhatott, onnantól kezdve stabil kerettagja volt Marcelo Lippi squadra azzurrájának.

„A vb-selejtezők mindegyikén kezdőként lépett pályára, de csak a fehéroroszoknak tudott betalálni, így ki is esett a szivarkás mester kegyeiből és alapcsapatából. Vieri, Toni, Totti, Del Piero, Montella, Miccoli, Corradi és Cassano mellett nincs ugyan könnyű dolga Gilának, de mindenképpen őt tartják a szakemberek a jövő csatártehetségének, aki Vieriék visszavonulása után a római Antonio Cassanóval alkotja majdan a nemzeti csapat támadó részlegét” – jósolták róla akkoriban. 2005 nyarán majd' egyhónapos tárgyalássorozat és egy milánói ultimátum után a vörösökhöz igazolt.

Új klubja 24 millió eurót fizetett a Parmának három év alatt, egyenlő részletekben (Adriano Galliani sportigazgató köszönetet is mondott a tulajdonosnak, Silvio Berlusconinak a nagy anyagi áldozatért), míg a játékos, aki ötéves szerződést kötött a piros-fekete "ördögökkel", idényenként nettó 3.2 millió euróval lett gazdagabb. Együtt játszhatott végre gyerekkori példaképével, Pippo Inzaghival, akit serdülő srácként gyakran csodált a Hellas Verona stadionjában. „Hogy miért választottam a Milant? Egyszerűen elbűvölt az, hogy Európa egyértelműen legnagyobb klubjában futballozhatok. Ők voltak azok, akik teljes mértékben ragaszkodtak hozzám és mindig az volt az álmom, hogy itt játszassak. Alig várom már, hogy edzhessek” – varázsolta el a rajongókat első sajtótájékoztatóján.

Új mestere, Carlo Ancelotti sem titkolta örömét: „Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznünk Albertót, ugyanis ettől a pillanattól kezdve a támadósorunknak nincsenek gyenge pontjai. Vieri és az ő megszerzésével a csatársorunk nehezebb és erősebb lett. Biztos vagyok benne, hogy Gilardino hosszú évekig a Milan játékosa marad, és hozzájárul a klub sikereihez”. Hősünk Crespo 11-es mezét örökölte, majd első hivatalos mérkőzésén, az USA-ban gyorsan be is talált a Manchester Unitednek. „A támadó a Milanból próbálja meg beverekedni magát a 2006-os olasz világbajnoki keretbe. Garantáltan nem lesz könnyű dolga, hiszen már a klubon belül is két roppant komoly vetélytársa akad Vieri és Inzaghi személyében” – írtuk róla a németországi torna előtt.

Bár gólerőssége, nem is annyira odahaza, mind inkább a BL-ben, hagyott némi kívánnivalót maga után, szerencséjére a vészes olasz csatárhiányt meglovagolva a hátralévő selejtezőkön is pályára léphetett, két gólt is lőtt. A tornának kezdőként vágott neki, és biztatóan is kezdett: Ghána ellen több kiváló labdával lepte meg Tonit, az USA-nak fejelt egy szép gólt, de kihagyott egy sokba kerülő nagy helyzetet a végén; majd a csehek ellen egyértelműen betlizett. Ezután már csak kétszer léphetett pályára: az ausztrálok ellen is elhibázott egy ziccert, ezek után Lippi Tonit és Inzaghit favorizálta helyette.

Azért a németek elleni elődöntő hosszabbításában Gila még egyszer megrázta magát: egy csodálatos gólpasszal szolgálta ki Alessandro Del Pierót. Bár világbajnokként tért haza, elégedett emberként aligha. A bajnokságot sem a legjobban kezdte (pedig a Milan kedvcsinálóként leigazolta legjobb barátját, Daniele Bonerát), de azután az Inter ellen megtört a jég, és bemutathatta érdekes gólörömét: fél térdre ereszkedve elhegedüli (a védelem) nótáját. Nem sokkal ezután a BL-ben is betalált végre (az Anderlechtnek), majd a Fiorentinának lőtt góllal jelezte Roberto Donadoni szövetségi kapitánynak, hogy felveszi a versenyt a gólkirály Luca Tonival.

Három Eb-selejtezőjén egy gólt szerzett, a franciák ellen, de a tornára nem került ki gyenge bajnoki formája miatt. El is hagyta Milánót: 14 millió euróért a Fiorentinához került. Bár sokan féltették a lilákat ettől a drága transzfertől, Gila régi jó cimborájával, Adrian Mutuval összedolgozva, és ismét Prandelli kezei alatt, újra régi formájában csillogott, előkelő helyen végezve a góllövőlistán. 2008 végén visszakerült a nemzeti csapatba is, majd a Konföderációs-kupára is meghívót kapott a régi-új kapitánytól, Lippitől.

A villámgyors, jól fejelő, bátor és kiválóan passzoló, mindkét lábával pontosan célzó csatárt hazájában fiatalabb kora óta folyamatosan Paolo Rossihoz hasonlítják: Alberto éppen akkor született, amikor Paolo világbajnoki győzelemre vezette az olaszokat a spanyolországi világbajnokságon. Július ötödikén éppen akkor szerzett mesterhármast Rossi a brazilok ellen, amikor Gilardino először felsírt – 2006-ban Németországban pedig éppen akkor rendezték az elődöntőt…