BL: spanyol, francia és portugál ellenfél a Manchesternek

Vágólapra másolva!
2005.08.25. 17:05
Címkék
Monacóban megtartották a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását, amelyben három magyar játékos, Fehér Csaba, Korsós György és Torghelle Sándor volt érdekelt. A Debrecent a főtáblára jutásért 6-0-ás összesítéssel búcsúztató Manchester United a D-csoportba került, a spanyol Villareal, a francia Lille és a portugál Benfica társaságában.
A legerősebbnek az E-csoport tűnik, ahol az olasz Milan, a holland PSV Eindhoven - Fehér Csaba klubja - , a német Schalke 04 és a török Fenerbahce találkozik.

Halálcsoportnak minősül a G jelzésű is, amelyben a már önmagában is pikáns Liverpool-Chelsea angol párharcba a belga Anderlecht és a spanyol Betis szólhat bele.

Torghelle Sándor csapata, a görög Panathinaikosz a spanyol Barcelonával, a német Werder Bremennel és az olasz Udinesével csap össze, míg Korsós György és a Rapid Wien az olasz Juventusszal, a német Bayern Münchennel és a belga FC Bruges-zsel játszik majd.

Az első csoportmeccsekre szeptember 13-án illetve 14-én kerül majd sor. A csoportok első két helyezettje folytathatja a BL egyenes kieséses szakaszában, míg a csoportharmadikak az UEFA-kupa mezőnyéhez csatlakoznak.
BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTBEOSZTÁS:
A-CSOPORT: B-CSOPORT:
Bayern München (német) Arsenal (angol)
Juventus (olasz) Ajax Amszterdam (holland)
FC Bruges (belga) Sparta Praha (cseh)
Rapid Wien (osztrák) FC Thun (svájci)
C-CSOPORT: D-CSOPORT:
Barcelona (spanyol) Manchester United (angol)
Panathinaikosz FC (görög) Villarreal CF (spanyol)
Werder Bremen (német) Lille (francia)
Udinese (olasz) Benfica (portugál)
E-CSOPORT: F-CSOPORT:
AC Milan (olasz) Real Madrid (spanyol)
PSV Eindhoven (holland) Olympique Lyon (francia)
Schalke 04 (német) Olympiakosz (görög)
Fenerbahce (török) Rosenborg (norvég)
G-CSOPORT: H-CSOPORT:
Liverpool FC (angol) Internazionale (olasz)
Chelsea FC (angol) FC Porto (portugál)
RSC Anderlecht (belga) Glasgow Rangers (skót)
Real Betis (spanyol) Artmedia Bratislava (szlovák)

Szavazás

Mely' csapat nyeri a BL-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
6 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
6 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik