Rengeteg pénztől esett el a kieséssel a Juventus

Vágólapra másolva!
2005.04.15. 15:46
Címkék
Anyagilag is hatalmas csapás az olasz labdarúgó-bajnokságban jelenleg második helyen álló Juventus számára a szerdai, Liverpool elleni Bajnokok Ligája-kiesés.

Legalább 11 millió eurót kereshettek volna a Zebrák a Chelsea elleni elődöntőben - ha eljutnak odáig. Ez az összeg a jegybevételek mellett a reklámokból származó jövedelmet és az UEFA által nyújtott pénzdíjat is magába foglalja.

Ráadásul a kiesés másnapján a torinói csapat részvényeinek árfolyama három százalékos eséssel nyitott a milánói tőzsdén, tovább rontva a helyzetet.

A Serie A-ban azonban (eltekintve a két csapat jelenlegi formájától) még van esélye a bajnoki címre a Juventusnak, mivel azonos pontszámmal áll, mint a listavezető Milan. Ha azonban ott is elbukik a Juve, akkor egymást követő két idényben marad bármiféle trófea nélkül.
Legfrissebb hírek

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
15 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
15 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
19 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
43 perce

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: önbizalommal telve várhatják az Eb-negyeddöntőt az U18-asok

Utánpótlássport
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: magyarok nélküli csütörtök este az ifjúsági világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik