Atlétika: visszavonult az olimpiai bajnok magasugró

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.27. 13:59
null
Anna Csicserova 2012-ben a londoni olimpián nyert aranyérmet magasugrásban (Fotó: AFP)
Anna Csicserova, a női magasugrás orosz olimpiai és világbajnoka bejelentette visszavonulását – közölte az MTI.

 

A szám 2012-es ötkarikás aranyérmese azután közölte döntését, hogy szombaton harmadik lett az orosz bajnokságon Csebokszáriban, 188 centiméterig jutva.

„Ennyi volt, egyszerűen nincs több erőm a folytatáshoz" – mondta Anna Csicserova, hozzáfűzve, hogy a 191 centis magasságnál »nehézségei támadtak« az Achilles-inával.

A 38 éves atléta, aki szabadtéren 207, fedett pályán pedig 206 centivel tartja az orosz csúcsot, e hónap elején közölte, hogy a nyáron lezárja sportolói pályafutását, s nem kéri a nemzetközi szövetségtől a semleges státusz megadását, amely előfeltétele annak, hogy a doppingmúlt miatt büntetett Oroszország versenyzői indulhassanak világversenyeken.

Csicserova maga is el volt tiltva tiltott szer használata miatt: 2017-ben megfosztották a 2008-as pekingi nyári játékokon szerzett bronzérmétől, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította fellebbezését. Harmadik helyét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2016 októberében annullálta, mert a Pekingben adott mintájának újraellenőrzése pozitív eredménnyel zárult. Az elemzés szerint a magasugrónő a szteroidok közé tartozó turinabolt használta.

A 2005-ben fedett pályán Európa-bajnok orosz atléta ugyanakkor a londoni ötkarikás elsőség mellett megtarthatta a 2011-es világbajnokságon szerzett aranyérmét is. A kétéves eltiltást követően 2018-ban tért vissza a versenyzéshez, de már nem tudott igazán kimagasló eredményeket elérni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik