Atlétika: novemberben lesz a III. Kassa-Miskolc ultramaraton

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 15:00
November 6-án rendezik meg a III. Kassa-Miskolc Ultramarathon futóversenyt, amely tavaly a pandémia miatt elmaradt – hangzott el az esemény keddi sajtótájékoztatóján Miskolcon.

Az Abaszéplak (Krásna), Alsómislye (Nyizna Mysla), Kéked, Gönc, Vizsoly, Abaújszántó, Hernádkércs, Szikszó, Sajóvámos településeket érintő 115 kilométeres távot egyéniben, párban, valamint öt és tíz tagú váltóban is teljesíteni lehet.

Az ultramaraton részét képezheti a V4-ek sorozatának, Katowice és Ostrava városa is meghirdeti saját csatornáin az eseményt, így várható, hogy onnan is érkeznek majd sportolók.

A két évtized után 2019-ben nagy sikerrel újra megrendezett verseny folytatására 2020-ra is megvolt a közös szándék, de a Covid-19 járvány keresztülhúzta a szervezők szándékait. Idén szerették volna tavasszal megrendezni az erőpróbát, ám a magyar és szlovák egészségügyi szabályozások nem tették ezt lehetővé, így halasztásra volt szükség. A két ország versenynaptárainak egyeztetését követően jelölték ki új időpontként 2021. november 6-át.

Már jelezte részvételét a 2019-es férfi győztes, a magyar hosszútávfutás kiemelkedő alakja, Bogár János, aki 100 km-es Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet. Nevezni a rendező miskolci Marathon Club honlapján, a www.maratonclubmiskolc.hu oldalon lehet. A kedvezményes előnevezés október 17-én, éjfélig tart, helyszíni nevezés nem lesz.

MTI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik