Tizenöt magyar indul a gyalogló csapat Eb-n

Vágólapra másolva!
2025.05.12. 11:08
null
Fotó: atletika.hu
Tizenöt magyar atléta vesz részt vasárnap a csehországi Podebradyban sorra kerülő gyalogló csapat Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség honlapja szerint a férfiaknál 20 kilométeren Helebrandt Máté, Tokodi Dávid, Tóth Norbert és Venyercsán Bence indul és alkot három plusz egy fős csapatot, míg a 20 éven aluliak 10 kilométeres távján Bor Benjamin, Ligeti Dávid, valamint Schwarcz Péter szerepel egyéniben és csapatban.

A nőknél Madarász Viktória és Torma Anett a kora reggel rajtoló 35 kilométeren méreti meg magát, 20 kilométeren Csörgő Dóra, Oláh Barbara és Spiller Tiziana alkotja a magyar csapatot. Az U20-asok 10 kilométeres versenyén Alföldi Sára Kata, Kovács Alexandra és Vancsó Noémi lesz ott a mezőnyben.

„Többszörös küldetése van ennek a gyalogló csapat Eb-nek: egyrészről a 2025-ös vb-kvalifikációban játszik szerepet, másrészt lehetőséget biztosít a fiatalabbaknak is, hogy nemzetközi tapasztalatot szerezzenek, és van egy harmadik is, mégpedig, hogy az egész gyaloglószakág együtt tud utazni a versenyre, és ez a közösségépítő szerep sem elhanyagolható” – mondta a honlapnak Scheidler Géza sportszakmai igazgató. 

„És akkor még hozzáteszek egy negyediket is: mivel az egyéni eredmények csapatban is számítanak, ez mindig pluszmotivációt jelent. A szakági egyeztetésekkel szinkronban történt a csapat kialakítása, az előre lefektetett kvalifikációs elvek mentén.”

 

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóthé a második legjobb európai idő a frankfurti maratonin

Atlétika
40 perce

Atlétikai Eb: Helebrandt Máté szintidőt gyalogolt a maratoni távon

Atlétika
Tegnap, 15:44

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47

Rendre veszélyben a világcsúcs – Armand Duplantis-sorozat, 3. rész

Képes Sport
2025.10.23. 14:31

A háromszoros olimpiai bajnok Gabby Thomas elmondta, mikor térne vissza

Atlétika
2025.10.23. 11:49

A magyar hosszútávfutó favorit lett volna, egy évvel később mégsem vett részt az olimpián

Népsport
2025.10.23. 10:47

NS-képeslap: sokkal több mint egy atlétikai stadion!

Atlétika
2025.10.22. 09:25

Orendi Mihály: A rendszertelenségből próbáltam rendszert csinálni

Utánpótlássport
2025.10.17. 16:48
Ezek is érdekelhetik