A súlylökő Beregszászi Renáta indulásával 15 fősre bővült a jövő heti, hollandiai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon szereplő magyar csapat.
„Néhány perce még elégedettebbek lettünk, mert kiderült, hogy a súlylökő Beregszászi Renáta is helyet kapott az indulók között” – fogalmazott Scheidler Géza sportszakmai igazgató szerdán az M1 aktuális csatornának, mint mondta, elsősorban a tapasztalatszerzés lehet a célja a kontinensviadalon.
Scheidler korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nyolc versenyző indulása vehető biztosra, miután négyen – a 400-as Molnár Attila és Enyingi Patrik, valamint női 60 gáton Tóth Anna és Kozák Luca – teljesítették a kvalifikációs szintet, négyen – Takács Boglárka (60 m), Klekner Hanga (rúd), Jankovics Dániel (magas) és Szeles Bálint (60 m gát) – pedig a ranglistán álltak kijutó helyen.
A vasárnap éjféli zárás után a nemzeti szövetségeknek kellett megerősíteniük az európai szövetség (EAA) felé az indulási szándékot, majd ezt követően az EAA összesítette a listákat, az így kialakult végleges sorrend alapján pedig női magasugrásban Bátori Lilianna, távolugrásban Bánhidi-Farkas Petra, 3000 méteren Vindics-Tóth Lili, férfi 60 méteren Illovszky Dominik, férfi 60 gáton Eszes Dániel, illetve női 800 méteren Kéri Bianka jutott még ki a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó apeldoorni kontinensviadalra. Hozzájuk csatlakozott Beregszászi, vele bővült 15 fősre a magyar csapat.
„A létszám tekintetében is elégedettek lehetünk” – hangsúlyozta a sportszakmai igazgató hozzáfűzve, hogy „a tervezhető és sejthető eredményességet” figyelembe véve is erős a csapat.
„Több versenyzőnek is drukkolhatunk a döntőbe jutásért, vagy esetleg a még jobb eredmény eléréséért. Semmiképp nem kell úgy kezelnünk, hogy valaki plusz teherrel utazna ki Hollandiába” – mondta a sportvezető, akinek meglátása szerint az esélyesség lehetőséget jelent.
A névsorból kiemelte az európai ranglistaelső, a világranglistán harmadik Molnár Attilát, akinek az eredményei „azt sejtetik, hogy jó eséllyel döntőt fog futn”. Megemlítette a nagyon fiatal Bátori Liliannát, aki „bizonyította az élmezőnybe tartozását”, az országos bajnokságon „egymással és a másodpercekkel” nagyot küzdő két gátfufót, akik reményei alapján akár a legjobb nyolc közé juthatnak.
„Meglátjuk, hogy a többi versenyzőnk, akiknek még most alakul a formájuk, meddig tudnak eljutni” – szögezte le, kitérve Takács Boglárkára, aki „szintén döntőaspiráns lehet”.