Videó: dráma az amerikai válogatón, nem lesz ott Párizsban a címvédő

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 14:38
Athing Mu drámai körülmények között bukta el a címvédés lehetőségét (Fotó: Getty Images)
Nem lesz ott a párizsi olimpián a női 800 méteres síkfutás címvédője, miután a hétfői amerikai válogatóversenyen elesett és így nem végzett az első három között.

A Tokióban tinédzserként olimpiát nyerő, még mindig csak 22 éves Athing Mu a eugene-i válogatóverseny döntőjében 200 méter megtétele után a riválisaival összeütközött, majd elesett, esélye sem volt a boly utolérésére.

Utolsóként ért célba, s mivel az amerikai szabályok szerint a válogatóverseny első három helyezettje jogosult az olimpiai részvételre, Mu nem lehet ott címvédőként a párizsi 800 méteres viadalon.

Mu edzője megóvta a versenyt, megmutatta a versenyző zokniját, amelyen talpnyomok látszódtak, mintegy bizonyítékul arra, hogy a futót elgáncsolták.

Nyolc éve Alysia Montano ugyanígy járt a riói olimpia előtt, a 800 méteres síkfutás amerikai rekordereként maradt le hasonló válogatóverseny miatt az ötkarikás játékokról.

Az amerikaiak első számú esélyese a válogatót megnyerő Nia Akins lett, míg a verseny favoritja immár a brit Keely Hodgkingson, a 22 éves futó Tokióban Mu, tavaly a budapesti vb-n a kenyai Mary Moraa mögött lett második 800 méteren.

 

Legfrissebb hírek

„Nem hittem el, hogy ez történik velem” – Érdi Máriát súlyos probléma hátráltatta az olimpián

Egyéb egyéni
2024.09.02. 17:04

„Olyan attitűddel léptek pástra a magyar férfi párbajtőrözők, amely már az ellenfeleket is átgondoltabbá teszi”

Párizs 2024
2024.08.14. 20:02

Ötmillió forintot hozott egy sportfogadónak Márton Viviana aranyérme

Párizs 2024
2024.08.12. 14:18

Videó: így vitte Tom Cruise az olimpiai zászlót Párizsból Los Angelesbe

Párizs 2024
2024.08.12. 10:32

Gulyás Michelle aranyérmes, férfi pólóválogatottunk és Guzi Blanka negyedik – az olimpia záró napjának eredményei

Párizs 2024
2024.08.11. 07:00

Párizs 2024: helyt adtak a román óvásnak, új bronzérmes női talajon tornában

Párizs 2024
2024.08.10. 23:37

Muszukajevnek esélye sem volt az elődöntőben, bronzmeccses Párizsban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:07

Muszukajev parádézott a negyeddöntőben, megverte a háromszoros vb-győztest

Párizs 2024
2024.08.10. 13:19
Ezek is érdekelhetik