Krizsán Xénia: Van bennem annyi, hogy megcsináljam

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2024.06.18. 06:35
Krizsán Xénia szerint nem a végeredmény miatt volt fontos az Európa-bajnokság (Fotó: Árvai Károly)
A hétpróbázó Krizsán Xénia biztató atlétikai Európa-bajnokságon van túl, nyolcadik lett Rómában, és úgy érzi, van még benne annyi, hogy a párizsi olimpián a legjobb nyolcba kerüljön, akár új országos csúccsal.

Első hétpróbaversenye volt idén a júniusi atlétikai Európa-bajnokság Krizsán Xéniának, és a párizsi olimpiáig minden bizonnyal az utolsó is. Ahhoz képest, hogy nem volt teljesen egészséges, és ezért nem is várt sokat magától, kiegyensúlyozott versenyzéssel végzett a nyolcadik helyen 6218 ponttal. Ami persze kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy 6651 ponttal magyar csúcstartó, de a körülményekhez és az Eb korai időpontjához viszonyítva kifejezetten jó eredmény.

„Örülök, hogy kimentem Rómába és versenyeztem, mert adott végre egy kis önbizalmat, amit itthon, az edzések során kicsit elveszítettem – mondta a Nemzeti Sportnak az MTK Budapest versenyzője. – Nem is a végeredmény miatt volt fontos ez a megméretés, vagy mert nyolcadik lettem az Európa-bajnokságon, hanem az egyes versenyszámokban elért részeredményeknek örülök. Az is megnyugtató, hogy most már érzem, nem lesz gond az olimpián a könyökömmel a gerelyhajításnál, oda merek állni és el merem dobni, nem érzem úgy, hogy »szétszakad« az első kísérletnél.”

Sőt, nem kell tartania egyik számtól sem, a bokája rendbe jött, a magasugrásnál kicsit még fáj, de arra is igyekeznek megoldást találni edzőjével, Szabó Dezsővel. Az Eb-n is mindig érezte a kitámasztásnál, mégis tudott ugrani, a magasat csak azért hagyta abba 174 centinél, hogy ne kockáztasson és még véletlenül se sérüljön meg. Az olimpián viszont nem lesz ilyen, nem hagyja abba, addig ugrik, amíg tud.

A távolugrással is elégedett, mert ahhoz képest, hogy ez volt az első versenye idén, a nekifutása is rendben volt, és egyszer sem lépett be, vagyis mindhárom kísérlete érvényes volt. Ugrásról ugrásra javított, az utolsó kísérlete volt a legnagyobb, a 631 centi az idei legjobbja.

„A hátralévő időben a gyorsaság fejlesztésén dolgozunk az edzőmmel, ami több versenyszámra is pozitív hatással lehet, így a százméteres gátfutásra, a kétszáz síkra és a távolugrásra is. Az utolsó számhoz, a nyolcszáz méterhez pedig úgy szeretnék odaállni Párizsban, hogy két perc tíz másodpercen belüli időt tudok futni – tette hozzá a harmadik olimpiájára készülő és a világranglistán szinte biztos kijutó helyen álló Krizsán Xénia. – Rettentően szoros lesz az olimpia, de a legjobb nyolc között szeretnék végezni, ez a fő célom, amihez magas pontszám kell, de ha minden jól megy, reális. Ki is számoltam, hogyan lehet esély a nyolcra és új országos csúcsra, és ha minden csillag megfelelően áll, úgy érzem, van bennem annyi, hogy megcsináljam. Sokkal bátrabban és pozitívabban fogok odaállni versenyezni, nem görcsösen, hanem felszabadultan. Főleg ezen a téren változtam a legtöbbet az elmúlt években.”

A sportoló szerint a hétpróba mezőnye az olimpia után generációváltáson megy majd át, egyre több fiatal zárkózik fel a legjobbak közé, de Párizsban még valószínűleg azok fognak küzdeni az aranyért, akik között általában eddig is eldőlt az érmek sorsa. Ilyen a belga Nafissatou Thiam, a brit Katarina Johnson-Thompson és az amerikai Anna Hall, de az utánuk következő nagyjából tíz versenyző – ide tartozik Krizsán is – között a napi forma dönt.

A 31 éves sportoló a párizsi olimpiáig már csak egyéni számokban versenyez, a szombati Honvéd-kupán gátfutásban és még egy számban, egy hétre rá az országos bajnokságon pedig talán kétszáz méteren, de még pontosítanak az edzőjével.

Több mint tíz éve irányítja Krizsán Xénia felkészülését Szabó Dezső, aki elmondta, a római Európa-bajnokságra elsősorban azért mentek, hogy tanítványa 2024-ben ne Párizsban versenyezzen először a nemzetközi hétpróbamezőnyben.

„Féltette a bokáját az ugrásoktól, és előtte nem úgy ment a súlylökés sem, ahogy szerette volna, de az Eb-n újra egyértelműen kiderült, hogy Xéni nagyon jó versenyző, aki éles helyzetben már függetleníteni tudja magát a korábbi kellemetlenségektől – fogalmazott az edző. – Jobban oda merte tenni a lábát, mint reméltem, a súlylökést is szebben hajtotta végre technikailag, mint edzéseken. A gyorsasági munkát nemrég kezdtük el, így tudtam, hogy Rómában még messze lesz a csúcsformától.”

A szakember szerint több versenyszámban is van még tartalék, tanítványa nyolcszázon jobb időt tud futni, és Párizsban az ugró- és dobószámoknak is bátrabban állhat majd neki, a gerelyhajítást többet gyakorolják, és mivel nincs akkora fájdalma, az edzéseket is felszabadultabban végezheti. Ennek az a feltétele, hogy a sportoló a párizsi olimpia előtt ne sérüljön meg, mert akkor el tudják végezni azt a munkát, amelyet Szabó Dezső eltervezett, ami után szerinte Krizsán leg­alább 200-250 ponttal többet szerezhet Párizsban, mint most, Rómában. Az elkövetkező időszakban kétszer öt napra Székesfehérvárra utaznak edzőtáborozni, ahol a napi két edzés során már nem a mennyiségen, hanem a minőségen lesz a hangsúly.

250 ponttal többet szerezhet párizsban

A HÉTPRÓBA PÁRIZSI PROGRAMJA
Augusztus 8., csütörtök: 100 m gát, 10.05; magasugrás, 11.05; súlylökés, 19.35; 200 m, 20.55.     
Augusztus 9., péntek:   távolugrás, 10.05; gerelyhajítás, A-csoport, 11.20; gerelyhajítás, B-csoport, 12.30; 800 m (utolsó versenyszám), 20.15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik