Néhány napig még elemzi magában a sikertelen olimpiai kvalifikációt a triatlonos Faldum Gábor

Vágólapra másolva!
2024.05.31. 08:42
Faldum Gábor még nem dolgozta fel a sikertelen olimpiai kvalifikációt (Fotó: Szabó Miklós)
Faldum Gábor triatlonosnak még fájdalmas emlék, hogy múlt szombaton nem sikerült kiharcolnia a párizsi olimpiai indulási jogot a világbajnoki sorozat cagliari állomásán, és elmondása szerint néhány napig még elemezni fogja magában a történteket.

A 35 éves sportoló az MTI-nek nyilatkozva felelevenítette, hogy a két évig tartó kvalifikációs időszakban legtöbbször ő állt a leghátrébb – Lehmann Csongor, Bicsák Bence és Dévay Márk mögött – a magyarok közül a férfi ötkarikás ranglistán, és ebben a 24 hónapban sérülés is nehezítette a dolgát.

„Márkkal kerülgettük egymást, volt, hogy ő előzött, volt, hogy nem sikerült előrébb kerülnöm, de összességében én a téli időszakban úgy készültem, hogy hittem abban, sikerülni fog. Volt munka bőven, feltettem mindent a futásra, mert úgy voltam vele, hogy ha a versenyek végén kell nagyot dobni, akkor arra felkészültnek kell lennem” – mondta Faldum. Hozzátette, az elmúlt hét hete szinte csak utazásból állt, ebben az időszakban sok versenyen indult Ausztráliától Üzbegisztánon át egészen Olaszországig, és végig hitt benne, hogy képes lesz a végén beférni a ranglistán az első harminc közé. A Cagliariban elért 26. hellyel végül a rangsor 36. helyén zárta a kvalifikációs időszakot, így nem sikerült kvótát szereznie.

„Üzbegisztánban éreztem először úgy, hogy innen már nagyon nehéz dolgom lesz, hiszen onnantól már csak Cagliari volt hátra, és igazából kellett volna egy 12. hely úgy, hogy a többiek nem zárnak az első húszban. Nem sokon múlt, az úszás nagyjából úgy sikerült, ahogy terveztem, kerékpáron viszont elkapott egy rossz érzés, amikor nem tudtunk felzárkózni az élcsoportra. Ez ugyanakkor nem befolyásolta hátrányosan a versenyemet, a futást is jól kezdtem, de öt kilométer után elkezdett kijönni az elmúlt hét hét, és ott egy kicsit elfáradtam” – idézte fel a múlt szombati vb-futamon történteket Faldum.

„Igazából ez nem itt dőlt el, az elmúlt 24 hónapból megvan az a tíz mozzanat, amit fel tudok idézni magamban és amin elment ez a kvóta. A mai napig fáj egy kicsit, de közben jó érzés, hogy egészen a végéig a franciákon, a németeken és a spanyolokon kívül mi voltunk az egyetlen ország, amely négy férfi versenyzővel is ott volt az első harmincban, vagy ahhoz nagyon közel” – emelte ki a bajai triatlonos.

Arról, hogy a 2028-as, Los Angeles-i játékokra megpróbál-e még versenybe szállni a kvótáért, Faldum azt mondta, ez számára elsősorban a kvalifikációs rendszer kialakításától függ. „Ha ez olyan lesz, ami nekem kedvez, akkor nem tartom kizártnak, hogy célba veszem azt az olimpiát, de két évig bőröndből élni már nem nagyon szeretnék. Természetesen a sportágat folytatom, az újabb olimpiai kvalifikáció viszont leginkább a válogatási elvektől függ az én szempontomból” – tette hozzá.

Faldum elmondta, jövő hétvégén Grand Prix-viadalon versenyez Metzben, aztán Olaszországban áll rajthoz, majd Baján, az országos bajnokságon tervez indulni. Mivel a világbajnoki összetettben sem áll rosszul, a júliusban sorra kerülő hamburgi futamon tervezi a részvételt és a tiszaújvárosi világkupán is lehetséges, hogy elindul.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik