Doppingvétség miatt 16 hónapra eltiltották Thiago Braz olimpiai bajnok rúdugrót

Vágólapra másolva!
2024.05.28. 16:58
Diamond League And Kamila Skolimowska Memorial
Thiago Braz kihagyja a párizsi játékokat (Fotó: Getty Images)
Az atlétika tisztaságáért felelős testület (AIU) kedden doppingvétség miatt 16 hónapra eltiltotta a rúdugrás 2016-os, riói olimpiai bajnokát, a brazil Thiago Brazt.

A harmincéves atléta – aki 2021-ben Tokióban bronzérmes volt az olimpián – november 27-ig nem versenyezhet, így biztosan nem vehet részt a párizsi ötkarikás játékokon.

Braz versenyzési jogát tavaly júliusban függesztették fel, miután a Gyémánt Liga-sorozat stockholmi állomásán szolgáltatott mintájában osztarinra bukkantak, amely izomnövelő hatása miatt került fel a tiltott szerek listájára.

A fedett pályán világbajnoki ezüstérmes brazil atléta arra hivatkozott, hogy szennyezett táplálékkiegészítő miatt kerülhetett a tiltott szer a szervezetébe. Az AIU viszont közleményében kiemelte, hogy a sportolóknak több előadáson is felhívták a figyelmüket a Brazíliában kapható gyógyszertári táplálékkiegészítők veszélyeire, így ezekkel Braznak is tisztában kellett lennie.  

A rúdugró fellebbezést nyújtott be a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz.  

Braz legutóbb a 2023-as Gyémánt Liga-sorozat chorzówi állomásán szerepelt, ahol 5.71 méteres ugrásával a hatodik helyen végzett.
 

 

Legfrissebb hírek

Usain Bolt is ott van az atlétikai Világdöntő arcai között

Atlétika
21 órája

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
22 órája

Tóth Anna vb-főpróbája remekül sikerült

Atlétika
2025.09.07. 15:11

„Hatan is 81 méter fölött vannak” – Halász Bence az atlétikai vb előtt

Atlétika
2025.09.03. 15:38

Nem indul a 200 méteres női síkfutás olimpiai bajnoka a vb-n

Atlétika
2025.09.02. 18:36

Gyulai Miklós a vb előtt: Halász Bence mindig tud sporttörténelmet írni

Atlétika
2025.09.02. 12:04

Tizenhét tagú a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságon

Atlétika
2025.09.01. 18:24

Gyémánt Liga: Molnár második, Enyingi harmadik a 400-as betétszámban Zürichben

Atlétika
2025.08.28. 19:43
Ezek is érdekelhetik