Atlétika: elmaradt a bravúr, nem sikerült a kvótaszerzés váltóinknak a vb-n

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 06:36
Nem sikerült a kvótaszerzés Molnár Attiláéknak a váltó-vb-n (Fotó: Szabó Miklós)
Két váltónk kapta meg a lehetőséget a hétvégi váltó-világbajnokságon, hogy kiharcolja a XXXIII. nyári olimpiai játékokon való részvételt. Mind a 4x400-as vegyes váltónk, mind a 4x100-as női váltónk helytállt a világ legjobbjaival szemben, de a kvótaszerzés bravúrja ezúttal elmaradt.

Először vett részt Magyarország a váltó-világbajnokságon a verseny tízéves történetében. A viadal első öt kiírása sima „buliversenynek” tűnik a mostanival összehasonlítva, ugyanis korábban nem volt olyanra példa, hogy itt osszák ki az olimpiai kvóták nagy részét mind az öt váltó versenyszámban. A párizsi mezőnyt mindegyik számban (női és férfi 4x100 m, női és férfi 4x400 m, 4x400 m vegyes váltó) 16-16 csapat alkotja majd, az ötkarikás kvóták közül 14-14 darab ezen a hétvégén talált gazdára.

Idén egzotikus helyszínre tért vissza a rendezvény: 2014, 2015 és 2017 után ismét a Bahama-szigetek fővárosa, Nassau adott otthont a sorsdöntő megméretésnek. Az eseményen minden csapat kétszer futhatott. A szombati, első olimpiai kvalifikációs kör minden futamából az első kettő rögtön meg is szerezte párizsi repülőjegyét, emellett bejutott a másnapi vb-döntőbe. Vasárnap a fináléba nem jutott váltók a második olimpiai kvalifikációs körben kaptak újabb esélyt az olimpiai kvótára – itt is a futamok legjobb két célba érője örülhetett.

A hatalmas tétnek megfelelően a világ legjobb sprinterei közül jó néhányan elutaztak a karibi szigetországba. Így tett Noah Lyles (USA), Femke Bol (Hollandia), Ewa Swoboda (Lengyelország), Marcell Jacobs (Olaszország), Letsile Tebogo (Botswana) és Wayde Van Niekerk (Dél-Afrika) is, valamint a házigazda színeiben is olyan szupersztárok álltak rajthoz, mint Devynne Charlton, Shaunae Miller-Uibo és Steven Gardiner.

Utóbbi két klasszisnak az erejét vasárnap a 4x400-as vegyes váltónk is megtapasztalhatta, amely a második körben a hazaiakkal azonos futamba kapott besorolást. Csapatunk összetétele több helyen is változott a szombati 3:16.80-nal záruló futáshoz képest: a táv magyar csúcstartója, Molnár Attila ezúttal nem kezdett, hanem harmadikként futott, helyet cserélve Enyingi Patrikkal, a lányoknál Mátó Sára helyett Rapai Fanni került be a négyesbe, a befutóemberünk ugyanúgy Molnár Janka volt. Brazília visszalépett, Enyingi a negyedik helyen váltott, majd visszacsúsztunk az utolsó pozícióba, ahonnan nagy küzdelem árán rövid időre sikerült feljebb kapaszkodnunk, de a hetedik hely lett a miénk, 3:18.78-cal.

Mindkét nap Csóti Jusztina, Kocsis Luca, Takács Boglárka és Sulyán Alexa alkotta a női 4x100-as magyar váltót. Az elért idő szombaton (43.66 mp – 44.04 mp), a helyezés vasárnap volt jobb. Mondhatnánk, hogy fiatal váltónknak a tavaly nyári budapesti vb-n elért 43.38-as országos csúcs elég lett volna a kvótához a második futása során, hiszen Trinidad és Tobago 43.54-gyel lett második. Azonban ez egy értelmetlen összehasonlítás lenne, mert ott más összetételben futottak a lányok, más körülmények között, a szezonnak a fő versenyén.

A kijutás nem sikerült egyik váltónknak sem, és nagyon kicsi az esély arra, hogy a fennmaradó két-két kvóta valamelyikét megszerezzük. Így továbbra is a 2000-es olimpia az eddigi utolsó, amelyen magyar váltónak szurkolhattunk a pályaversenyszámokban. Viszont, ha az elmúlt két évben elindult felfelé ívelő tendencia tovább folytatódik, akkor 2028-ban Los Angelesben véget ér a várakozás.

Az odáig vezető út Rómán keresztül vezet, a júniusi Európa-bajnokságon a mieink ismét léphetnek egy nagyot az elit felé.

Az amerikaiakat szombaton kizárták férfi 4x400-on, de a másik négy versenyszámban váltó-vb-győzelemnek örülhettek. Gabby Thomas a női 4x100-as és 4x400-as váltó tagjaként is felállhatott a dobogó tetejére. A 100 és a 200 méter legnagyobb tehetsége, Letsile Tebogo a botswanai férfi 4x400-as váltót repítette aranyéremig.

Molnár Attila, 4x400 m vegyes váltó:
Előzetesen megvolt az esélye a 3:14.07-es országos csúcsnak, amivel megcsíphettük volna az olimpiai kvótát, de 3:18-cal itt nem lehet labdába rúgni. Alulteljesítettünk mint csapat, csalódott vagyok, ennél többet vártam, de szerintem mindenki. A váltások sem voltak tiszták, ám itt másodpercek hiányoztak. Sajnos senki sem tudta kihozni magából azt, amivel összejöhetett volna a kijutás. Még a szezon elején vagyunk, folytatom a felkészülést az Európa-bajnokságra, úgy gondolom, jó úton járok, szép lehet a vége.

6. VÁLTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, NASSAU
Olimpiai kvalifikációs futamok
Magyar eredmények
Női 4x100 méter
1. kör, 4. futam: 1. Nagy-Britannia (Philip, Lansiquot, B. Williams, Hunt) 42.33, …6. Magyarország (Csóti Jusztina, Kocsis Luca, Takács Boglárka, Sulyán Alexa) 43.66
2. kör, 2. futam: 1. Jamaica (J. Williams, Clayton, Burchell, Reid) 42.74, …3. Magyarország (Csóti, Kocsis, Takács, Sulyán) 44.04.

4x400 m vegyes váltó
1. kör, 2. futam: 1. Egyesült Államok (Boling, Irby-Jackson, Willie, Ellis) 3:11.52, …4. Magyarország (Molnár Attila, Mátó Sára, Enyingi Patrik, Molnár Janka) 3:16.80
2. kör, 1. futam: 1. Bahama-szigetek (Gardiner, Adderley, A. Russell, Miller-Uibo) 3:12.81, …7. Magyarország (Enyingi, Rapai Fanni, Molnár A., Molnár J.) 3:18.78.

Döntők
Férfi 4x100 méter
Világbajnok: Egyesült Államok (Courtney Lindsey, Kenneth Bednarek, Kyree King, Noah Lyles) 37.40, 2. Kanada (Aaron Brown, Jerome Blake, Brendon Rodney, Andre De Grasse) 37.89, 3. Franciaország (Méba Mickael Zeze, Jeff Erius, Pablo Mateo, Aymeric Priam) 38.44

Férfi 4x400 méter
Világbajnok: Botswana (Busang Collen Kebinatshipi, Letsile Tebogo, Leungo Scotch, Bayapo Ndori) 2:59.11, 2. Dél-Afrikai Köztársaság (Gardeo Isaacs, Zakithi Nene, Antonie Matthys Nortje, Lythe Pillay) 3:00.75, 3. Belgium (Dylan Borlée, Robin Vanderbemden, Alexander Doom, Jonathan Sacoor) 3:01.16

Női 4x100 méter
Világbajnok: Egyesült Államok (Tamari Davis, Gabby Thomas, Celera Barnes, Melissa Jefferson) 41.85 – új versenycsúcs, 2. Franciaország (Chloé Galet, Gémima Joseph, Helena Parisot, Mallory Leconte) 42.75, 3. Nagy-Britannia (Alyson Bell, Amy Hunt, Bianca Williams, Aleeya Sibbons) 42.80

Női 4x400 méter
Világbajnok: Egyesült Államok (Quanera Hayes, Gabby Thomas, Bailey Lear, Alexis Holmes) 3:21.70, 2. Lengyelország (Marika Popowicz-Drapala, Iga Baumgart-Witan, Justyna Swiety-Ersetic, Natalia Kaczmarek) 3:24.71, 3. Kanada (Zoe Sherar, Aiyanna Stiverne, Alyssa Marsh, Kyra Constantine) 3:25.17

4x400 m vegyes váltó
Világbajnok: Egyesült Államok (Matthew Boling, Lynna Irby-Jackson, Willington Wright, Kendall Ellis) 3:10.73 – új versenycsúcs, 2. Hollandia (Isayah Boers, Lieke Klaver, Isaya Klein Ikkink, Femke Bol) 3:11.45, 3. Írország (Cilin Greene, Rhasidat Adeleke, Thomas Barr, Sharlene Mawdsley) 3:11.53

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik