Vindics-Tóth az ötezer méterre koncentrál az atlétikai Eb-ig

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.04.15. 20:11
Vindics-Tóth Lili Anna a budapesti atlétikai világbajnokságon (Fotó: MTI)
A tízezer méteren már biztos résztvevő Vindics-Tóth Lili ötezren is szeretné megfutni az Európa-bajnoki induláshoz szükséges szintidőt, így a júniusi, római kontinensviadalig erre a számra koncentrál.

 

A 25 éves atléta az M1 aktuális csatornának arról beszélt, jót tett neki, hogy a szezonra mezeifutó-versenyeken indulva készült fel, ezt mutatja a márciusban, a spanyolországi Laredóban utcai 10 kilométeres viadalon futott 31:56 perces ideje is, amit ráadásul úgy ért el, hogy a versenyt megelőző napokban egy elfertőződött vízhólyag nehezítette a felkészülését.

Vindics-Tóth, aki a tokiói olimpián 3000 méter akadályon szerepelt, elmondta, a mezeifutás közel áll a szívéhez, mert rekortánpálya hiányában tíz évig a dombóvári parkerdőben edzett, és nyert junior Eb-ezüstöt is ebben a szakágban.

„A mezei versenysorozatból nyolc futó tízezer méteren kvótát szerez a párizsi olimpiára, de azt egyelőre szinte lehetetlen megmondani, hogy köztük leszek-e. A pontversenyt a 11. helyen zártam, de sok a nem egyértelmű szabály, a versenyek besorolásának utólagos módosítása, valamint kieshetnek előlem olyanok is, akiknek nemzetéből hárman rendelkeznek tízezres szinttel” – magyarázta Vindics-Tóth, aki szerint júliusban dőlhet el, hogy ezen az úton kijut-e Párizsba tízezer méteren.

Arról is beszélt, a következő időszakban mindettől függetlenül az ötezer méter lesz a fókuszban, mert a rövidebb távon is szeretne Európa-bajnoki szintet futni azok után, hogy a hosszabbik távon már biztosan indulhat a június 7. és 12. közötti római kontinenstornán.

A következő hónapok programjára vonatkozó kérdésre azt válaszolta, május 22-én a bergeni ezüst besorolású viadalon biztosan rajthoz áll, összesen pedig két-három versenyen szeretne 5000-en indulni.

„Az Eb után a június végi országos bajnokságon is biztosan ott leszek, a kettő között majd kiderül, mit tudok vállalni” – mondta Vindics-Tóth, aki maga szervezi a versenyeken való indulásait, és elmondása szerint a pluszmunka ellenére is nagyon élvezi, hogy a maga ura.

Férjével, a szintén atléta Vindics Balázzsal „központi álmuk”, hogy mindketten indulhassanak Párizsban azok után, hogy Tokióban csak ő volt ott, partnerének akkor nem sikerült kijutnia. Meglátása szerint ötezer méteren 15:20 perc körüli időre lesz szüksége az olimpiai kvótához, ehhez viszont sokat kellene javítani a tavaly Berlinben futott 15:42.68 perces egyéni csúcsán.

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila Femke Bol edzőjénél folytatja Hollandiában

Atlétika
2025.09.27. 13:18

Atlétika: hazatérésre készül Egyiptomból Annus Adrián – sajtóhír

Atlétika
2025.09.25. 17:58

Atlétika: Szabados Ármin nem tett le az U20-as világrekordról

Utánpótlássport
2025.09.25. 16:30

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

Magyarország legnépesebb szabadidős sporteseménye lesz az idei Budapest Maraton Fesztivál

Atlétika
2025.09.24. 08:13

A legjobb cipők kemény felületre – mire kell figyelni?

Atlétika
2025.09.23. 08:58

Mind a négy idei atlétikai világverseny hozott magyar sikert

Atlétika
2025.09.23. 08:49

Léc nélkül – Ballai Attila publicisztikája

Atlétika
2025.09.21. 23:27
Ezek is érdekelhetik