Párizs 2024: a WA 50 ezer dollárt fizet az atlétikai számok győzteseinek

Vágólapra másolva!
2024.04.10. 11:54
Sebastian Coe, a WA elnöke elmondta, az atlétikai szövetség megteszi az első lépést (Fotó: Getty Images)
A párizsi olimpia atlétikai versenyeinek aranyérmesei 50 ezer dolláros jutalomban részesülnek – jelentette be a nemzetközi sportági szövetség (WA).

A WA szerdán közölte, hogy 2.4 millió dollárt különített el erre a célra. A párizsi játékok atlétikai versenyein 48 számban osztanak érmeket, a szövetség pedig most azt közölte, hogy minden diadalért 50 ezer dollár jár, azaz valamennyi váltóverseny és a gyalogló vegyescsapat-viadal győztes válogatottja is ennyit kap.

„Bár lehetetlen pénzben meghatározni az olimpiai érem értékét, vagy akár csak azt a munkát, elhivatottságot, áldozatot így kifejezni, ami az olimpiai szereplés eléréséhez kell, mégis fontos, hogy ezt az első lépést megtesszük most. A versenyzők által generált bevételek egy részét visszajuttatjuk azoknak, akik az olimpiát világszínvonalú eseménnyé teszik” – idézte a WA közleménye Sebastian Coe elnököt, aki azt is elmondta, hogy ezúttal csak az aranyérmesek kapnak pénzt, de a tervek szerint a 2028-as Los Angeles-i olimpián már az ezüst- és bronzérmeseket is díjazzák.

A WA azt is közölte, hogy a jutalmat a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) a világszervezetnek járó összegből biztosítja.

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka már az MTK Budapestet erősíti

Atlétika
2025.11.07. 12:16

NS-képeslap: hiánypótló atlétikai komplexum Nyíregyházán

Atlétika
2025.11.07. 08:55

Rekordszámú verseny az atlétikai fedett pályás világsorozatban

Atlétika
2025.11.03. 16:21

Az összes kontinenst „meghódítaná” minden idők legjobb maratonfutója

Atlétika
2025.11.03. 13:32

Atlétika: másfél millió eurót loptak el a nemzetközi szövetségből

Atlétika
2025.10.30. 16:59

Novemberben indul a jegyértékesítés a budapesti atlétikai világdöntőre

Atlétika
2025.10.29. 14:44

Vindics-Tóthé a második legjobb európai idő a frankfurti maratonin

Atlétika
2025.10.26. 15:31

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47
Ezek is érdekelhetik