Atlétikai vb: az etióp futó fair play díjat kapott budapesti tettéért

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.10. 07:47
null
Sifan Hassan esése (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) fair play díját vehette át az augusztusi budapesti világbajnokságon tanúsított cselekedetéért az etióp Letesenbet Gidey, a női 10 ezer méter ezüstérmese.

 

Gidey honfitársa, Gudaf Tsegay mögött végzett másodikként a magyar fővárosban rendezett vb-n női 10 ezer méteren, de amint célba ért, visszament megvigasztalni a hollandok kétszeres olimpiai bajnokát, Sifan Hassant, aki közvetlenül a célvonal előtt, vezető helyről bukott, miközben maga is az aranyéremért harcolt.

„Amikor Sifan elesett, megszakadt a szívem. Ismerem a kudarc érzését. Amikor az emberek boldogok, én is boldog vagyok. Szomorú vagyok, amikor szomorúak. Örülök, hogy kiérdemeltem a 2023-as fair play díjat” – nyilatkozta mondta Gidey.

Így vigasztalta Gidey az elbukott riválisát – ezért járt a fair play-díj (Fotó: AFP)
Így vigasztalta Gidey az elbukott riválisát – ezért járt a fair play-díj (Fotó: AFP)

Az elismerés odaítéléséről a szurkolók, a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) és a WA zsűrije szavazott több jelölésből.

Kamuti Jenő, a CIFP elnöke kiemelte, hogy szerinte minden jelölt érdemes lenne arra, hogy megkapja a díjat, mert mindegyikük esetében a sportszerűség élvez elsőbbséget, nem pedig a győzelem, de most csak egy nyertes lehetett.

„Az idei különleges fair play megnyilvánulásáért szeretnék Letesenbet Gideynek gratulálni” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11

Bátori Lilianna a 20. helyen végzett a női magasugrásban

Atlétika
2025.09.18. 14:15

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19
Ezek is érdekelhetik