Takács Boglárka elképesztő versenye: két országos csúcs egy óra alatt

Vágólapra másolva!
2023.06.08. 21:08
null
Takács Boglárka remek formában van (Fotó: Török Attila, archív)
Elképesztően versenyzett Takács Boglárka, a Bp. Honvéd fiatal sprintere, aki a budapesti bronzfokozatú nemzetközi atlétikai versenyen 100 és 200 méteres síkfutásban is nyert és országos csúcsot döntött.

Közel egy óra leforgása alatt két országos csúcsot is megdöntött a Bp. Honvéd sprintere, Takács Boglárka, aki előbb a saját rekordjából faragott négy századot 100 méteren (11.23), majd Orosz Irén 42 éves csúcsát múlta felül 200 méteren (22.77).

„Jó formában éreztem magam, és tudtam, ha a technikai kivitelezés jó lesz, akkor jönnek az eredmények is, így nagyon bíztam abban, hogy sikerül csúcsot döntenem. De bevallom, a kétszáz méter azért engem is meglepett– mondta a Nemzeti Sportnak Takács Boglárka, aki az eredményével 14. az európai ranglistán. –Erős volt a mezőny, ami kifejezetten ösztönöz, jó versenyző típusnak tartom magam, a versenyhelyzet nem összenyom, hanem kihozza belőlem a legjobbat, sőt, mindig valami pluszt is. Tudtam, ha a riválisaim kétszázon jók lesznek, akkor én is az leszek, és huszonhárom másodpercen belülre kerülhetek.”

Bár mindkét távon elképesztőt futott, elmondta, hogy edzőjével, a szintén országos csúcstartó egykori sprinterrel, Németh Rolanddal továbbra is a száz métert tartják a fő versenyszámnak, ami a szívéhez egyébként is közelebb áll, a kétszázat amolyan kiegészítő számként kezelik. Ugyanakkor az eredmény jó visszaigazolása annak, hogy ha sikerül jól kivitelezni, amit elterveznek, akkor nemzetközi szinten is értelmezhető eredmény jöhet ki belőle.

A BHSE 21 éves sprintere egyébként 2022 májusában döntötte meg először a 100 méteres síkfutás országos csúcsát, akkor Szabó Enikő 2004-es, 11.41-es rekordját adta át a múltnak, miután St. Pöltenben 11.37-tel nyerte meg a versenyt. Azóta 2022. szeptember 6-án (11.31) és 2023. május 27-én (11.27) is javított rajta, most pedig újra megdöntötte a saját csúcsát, azaz alig több mint egy év alatt tizennégy századot faragott az időeredményen.

„Úgy érzem, lehet ezen még javítani, az edzőm nem is volt maradéktalanul elégedett a százzal, és valóban nem volt hibátlan a futás. A rajtom kicsit beragadt, de a gyorsulás és a hajrá egészen jól sikerült– tette hozzá Takács Boglárka. –A hazai világbajnokság engem is nagyon motivál, hatalmas löketet ad a felkészülésre, ugyanakkor én még az U23-as korosztályban versenyzem, aminek idén lesz Európa-bajnoksága, nekünk pedig az is nagyon fontos verseny. A hazai világbajnokságra 11.08 a szint, ami nekem még kicsit erős, de nem tartom lehetetlennek sem, viszont sokkal reálisabb a ranglistás kijutás. Jelenleg ugyan nem állok kijutó pozícióban, de ha az előttünk álló időszakban stabilan hozom a 11.20 és 11.30 közötti időeredményeket, akkor reális esélyem lehet kvalifikálni.”

MAGYAR NAGYDÍJ-SOROZAT, WA CONTINENTAL TOUR BRONZE, BUDAPEST
Férfiak. 100 m (+1.2):1. Emmanuel Matadi (libériai) 10.17.400 m:1. Molnár Attila (FTC) 45.10.800 m:1. Marino Bloudek (horvát) 1:46.38.1500 m:1. Raphael Pallitsch (osztrák) 3:38.16.110 m gát (+0.2):1. Michael Dickson (amerikai) 13.35.400 m gát:1. Bánóczy Árpád (Vasas) 51.02.3000 m akadály:1. Palkovits István (KARC) 8:31.69.Távol:1. Námeth Mátyás (KARC) 776 (+0.3).Magas:1. Török Gergely (DSC-SI) 220.Súly:1. Tóth Balázs (NYSC) 18.61.Diszkosz:1. Victor Hogan (dél-afrikai) 66.14.Kalapács:1. Varga Donát (Dobó SE) 73.89.Nők. 100 m (+1.3):1. Takács Boglárka (BHSE) 11.23 (országos csúcs, régi: 11.27, Takács Boglárka, 2023). 200 m (+0.4). 1. Takács Boglárka (BHSE) 22.77 (országos csúcs, régi: 23.06, Orosz Irén, 1981).400 m:1. Anabel Medina (dominikai) 52.46.100 m gát (+0.8):1. Kerekes Gréta (DSC-SI) 12.96.400 m gát:1. Molnár Janka (TSC-Geotech) 56.06.3000 m akadály:1. Tatiane Raquel da Silva (brazil) 9:24.75.Távol:1. Lesti Diana (TSC-Geotech) 675 (–0.3).Hármas:1. Neja Filipic (szlovén) 13.77 (+0.3).Magas:1. Fekete Fédra (BHSE)183.Rúd: 1. Klekner Hanga (DSC-SI) 430.Kalapács:1. Martina Hrasnová (szlovák) 68.89.Gerely:1. Bogdán Annabella (Békéscsabai AC) 58.39

Legfrissebb hírek

Atlétika: Takács Boglárka kétszer is megfutotta az országos csúcsát

Atlétika
2025.02.28. 21:39

Illovszky Dominik egyetlen századra az Eb-szinttől

Atlétika
2025.02.22. 20:03

Atlétika: Takács Boglárka ismét közel volt az országos csúcsához

Atlétika
2025.02.16. 19:49

„Egyáltalán nem számítottam rá” – Takács Boglárka 50 méteres rekordot futott 60-on

Atlétika
2025.02.06. 10:03

Takács Boglárka: Próbáltunk fizikailag hozzáerősödni a mezőnyhöz

Atlétika
2025.01.31. 10:28

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Egy tizedre a világelittől – interjú Takács Boglárkával

Képes Sport
2024.12.09. 13:19
Ezek is érdekelhetik