Fedett atlétikai Eb: Nincsenek éremre vonatkozó elvárások – Gyulai Miklós

Vágólapra másolva!
2023.02.28. 18:56
null
Gyulai Miklós optimistán tekint a kontinensviadal elé (Fotó: Földi Imre)
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke komoly eredménynek tartja, hogy 16 magyar vehet részt a csütörtökön rajtoló isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, melyre a szövetség nem fogalmazott meg éremre, helyezésre vonatkozó elvárást a sportolókkal szemben.

A sportvezető a Nemzeti Sporthíradóban azt hangsúlyozta, hogy azért tartja különösen sikeresnek a magyar atléták téli szereplését, mert az „ilyen-olyan elvonások” miatt az eredetileg tervezett felkészülést, edzőtáborokat, versenyeztetést át kellett alakítani. Az eredmények és az Eb-csapat kifejezetten magas létszáma együtt viszont azt mutatják szerinte, hogy a sportolók és edzők jól tudtak alkalmazkodni a helyzethez.

„Nem vártam ezeket az eredményeket, sőt, nagyon féltem attól, milyen két napunk lesz Nyíregyházán az országos bajnokságon. Azonban amit versenyzőink, a felnőtt és korosztályos atlétáink letettek az asztalra, az előtt le a kalappal” – mondta Gyulai Miklós utalva többek között a felnőtt és korosztályos országos bajnokságokon megdőlt magyar csúcsokra.


Az új rekordok közül Máté Tamás 200 méteres csúcsát (20.75 másodperc) külön is kiemelte, ugyanis versenyzőként ő is „üldözte” Nagy István 1985-ben elért 20.84-es idejét, ám egy századdal elmaradt tőle.

Az isztambuli kontinensviadalon nem elvárás az érem a magyaroktól, a szövetség vezetője ugyanakkor bízik benne, hogy mind a 16 atléta jó eredményeket ér el, nem utolsósorban azért, mert azzal közelebb lehet lépni az augusztusi, budapesti szabadtéri világbajnokság felé.

„Egy ilyen versenyen a jó szereplés nagyon sok pontot jelent a ranglistán, ami a nyár szempontjából sem mindegy” – jegyezte meg a MASZ elnöke, aki szerdán utazik a török fővárosba, egy nappal a csapatot követően.

Az Európa-bajnoki csapatból Gyulai Miklós a súlylökő Márton Anitát, a gátas Kerekes Grétát és Tóth Annát, valamint az ötpróbázó Krizsán Xéniát emelte ki, de hangsúlyozta, hogy nincs elvárás a válogatottal szemben.

Legfrissebb hírek

Az atlétika igenis népszerű és van jövője itthon is

Atlétika
2025.03.12. 06:39

Takács Boglárka szívéhez közelebb került a 60 méter, s várja már a vb-t, akárcsak a szabadtéri szezont

Atlétika
2025.03.11. 19:30

A fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság öt legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.03.11. 11:26

Kórházba szállították a holland futót, aki elájult az Eb döntőjében

Atlétika
2025.03.10. 09:24

Takács Boglárka: Életem három legjobb futásán vagyok túl

Atlétika
2025.03.09. 20:08

Takács Boglárka a hetedik helyen ért célba a 60 méter Európa-bajnoki döntőjében

Atlétika
2025.03.09. 18:48

Megint országos csúcs – a sprinter Takács Boglárka döntőbe jutott a fedett pályás atlétikai Eb-n!

Atlétika
2025.03.09. 16:26

Takács Boglárka futamgyőztesként, országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2025.03.09. 13:02
Ezek is érdekelhetik