Atlétika: tisztázták a doppingvádak alól a világbajnok Subenkovot

Vágólapra másolva!
2021.06.22. 15:11
null
Szergej Subenkov még nem biztos, hogy be kerülhet az oroszok atlétikai csapatába (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó testülete (AIU) doppingvétségében vétlennek minősítette Szergej Subenkovot, a 110 méteres gátfutás orosz világbajnokát.

 

Az AIU kedden közölte, hogy elfogadta a sportoló szokatlan magyarázatát, és megállapította, hogy valóban kivételes esetről van szó.

A 30 éves Subenkov szerint a történtek idején három hónapos kisfiának a gyógyszerét kellett összetörniük a konyhában, miután a gyermek nem tudta lenyelni a pirulát. Az emiatt keletkező porszemcsék aztán pozitív doppingtesztet eredményeztek, miután decemberben tiltott szer alacsony koncentrációját mutatták ki a szervezetében.

Az ugyanakkor még nem világos, hogy a 2015-ben Pekingben világbajnok Subenkov – aki 2016-ban Rióban nem indult az olimpián – ezek után tagja lehet-e az oroszok tíz főre korlátozott atlétikai csapatának a tokiói ötkarikás játékokon.

A kétszeres Európa-bajnok és vb-második Subenkov a kevés orosz élsportoló egyike, akinek – semleges színekben – engedélyezték az indulást a nemzetközi viadalokon. A futó a tiszta sport egyik jelképévé vált a 2015-ben kirobbant orosz doppingbotrányban.

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01
Ezek is érdekelhetik