Futásra született – 75 éves lenne Irena Szewinska, minden idők egyik legnagyobb atlétanője

Nyugodtan kijelenthető: a történelem viharában született meg minden idők egyik legnagyobb atlétanője, Irena Kirszenstein. Apja lengyel, anyja ukrajnai zsidó volt, a háború alatt mindketten távol a fronttól, az üzbegisztáni Szamarkandban tanultak, ott is házasodtak össze, és egy évvel a második világháború befejezését követően Sztálin Szovjetuniójában, Leningrádban látta meg a napvilágot kislányuk, Irena.

A család 1947-ben költözött Varsóba, és a kislányról itt derült ki, hogy a futásra született. A 37. számú általános iskolában 14 évesen olyan időt repesztett 100 méteren, hogy tanára újrafuttatta vele a távot, mert azt hitte, rosszkor nyomta meg a stoppert... Miután az ismétlés is parádésan sikerült, Irena a Polonia Warszawa színeiben atletizálni kezdett, és az 1956-ban gerelyhajításban olimpiai ötödik helyezett Jan Kopyto lett az első edzője.

A sprinttávokon és távolugrásban is villámgyorsan fejlődött, az első junior Európa-bajnokságon 1964 szeptemberében hazai pályán, Varsóban megnyerte a 200-at és a távolt, továbbá tagja volt a győztes lengyel 4x100-as váltónak is. Nem is volt kérdés, hogy októberben utazhat Tokióba, élete első olimpiájára. A 18 éves varsói lánynak sikerült is az áttörés, előbb távolban, majd 200-on lett ezüstérmes (egyetlen tizeddel maradt le az amerikai Edith McGuire mögött), majd a lengyel váltó második embereként járult hozzá a 43.6 másodperces világrekordhoz és az olimpiai bajnoki címhez.

Innentől több mint egy évtizeden át tartozott a szűk világelithez, még úgy is, hogy 1967-ben férjhez ment akkori edzőjéhez, Janusz Szewinskihez (ezután versenyzett Szewinska néven), 1970-ben életet adott első gyermekének, a későbbi válogatott röplabdázó, majd parlamenti képviselő Andrzejnek, aztán közgazdász diplomát szerzett Varsóban.

Budapesten, a Népstadionban is megcsodálhattuk, hiszen az 1966-os Európa-bajnokságról négy éremmel utazott haza, 200-on, távolban és a váltóban triplázott, és a 100 méter ezüstérme is az övé lett. („Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy itt lehettem. A profi karrierem finoman szólva sem tegnap kezdődött, nagyon jó érzés, hogy még mindig emlékeznek rám. Különösen boldog vagyok, hiszen Budapesthez kötődik pályafutásom egyik legemlékezetesebb versenye, amikor 1966-ban az atlétikai Európa-bajnokságon három aranyérmet és egy ezüstöt nyertem” – nyilatkozta 2017 márciusában, amikor az AIPS, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség díszvendégeként egy évvel a halála előtt a magyar fővárosban járt.) Mivel világbajnokságot csak 1983-tól rendeznek, ezekről értelemszerűen nincsenek érmei, ám a későbbi Eb-ken szabadtéren további hét, fedett pályán hat érmet, köztük négy aranyat nyert.

Ahhoz képest, hogy 22.7 másodperccel 1965 óta övé volt a világcsúcs, az 1968-as mexikóvárosi olimpián csak a hetedik idővel lett döntős 200-on, ám a fináléban olyan 22.5-ös rekordot repesztett, hogy az ellenfeleknek leesett az álluk. 100-on többedmagával tartotta a világcsúcsot 11.1-gyel 1965-től, ám az olimpián néhány centivel kikapott a címvédő amerikai Wyomia Tyustól, és „csak” bronzérmes lett. Odahaza ennek ellenére nem volt része általános ünneplésben, mert a váltóban történtek miatt ellene fordult a közhangulat. Befutó emberként ugyanis az elődöntőben elejtette a botot (Varsóban elterjedt, hogy szándékosan...), így a minimum éremesélyes, címvédő lengyelek csak a hetedik helyen végeztek, és kiestek.  „Szewinska aranyérmet nyert, Kirszenstein elejtette a stafétabotot” – írta róla később a kommunistából rendszerkritikussá lett híres filozófus, Leszek Kolakowski. Hogy értsük: szerinte a lengyelek a sikerekben a sajátjukként ünnepelték Irenát, ritka bukásaikor viszont az eredeti nevén emlegették...

A bajnoknőt persze nem kellett félteni, miután 1970-ben anyuka lett, gyorsan visszatért a pályára, 1971-ben már ezüstérmes volt távolban a szófiai fedett Eb-n, majd harmadik 200-on a helsinki Eb-n szabadtéren. És a müncheni olimpiáról sem utazott haza érem nélkül, hiszen 200-on úgy szerzett bronzot, hogy a számot világcsúccsal nyerte meg az NDK-s Renate Stecher. Százon viszont csak hatodik lett az elődöntőben, távolban pedig, bár nevezett, végül nem állt rajthoz.

Az 1974-es római Európa-bajnokságon 100-on és 200-on is elverte az olimpiai bajnok Stechert, ám figyelme ezután a középtáv, a 400 méter felé fordult. Harmincévesen indult el negyedik olimpiáján, amelyen sem sprintszámot, sem váltót nem vállalt, egyetlen távra koncentrált, és ez a húzás fényesen bejött.

A 400-as döntőt úgy nyerte meg 49.28 másodperces űridővel, hogy az előfutamból csak harmadikként, a középdöntőből pedig éppen hogy, negyedikként jutott tovább. De a fináléban nem volt mese, 46 századot javítva saját, egy hónappal korábban Bydgoszczban futott világrekordján, egyedüliként 50 másodperc alatt futva tönkreverte a mezőnyt.

Hogy milyen kolosszális idő volt a montreali 49.28, annak érzékeltetésére elég annyi, hogy egyedül az 1996-os olimpián nem állhatott volna vele dobogóra, de például a legutóbbi négy döntőben (2004–2016) simán az övé lett volna az arany... (Nem mellesleg ebben a számban 1985 óta él Marita Koch 47.60 másodperces, megközelíthetetlen világcsúcsa.)

Az első világkupán, 1977-ben még az NDK-sok előtt győzött 200-on és 400-on is, élete utolsó Eb-jén 32 évesen Prágában harmadik lett 400-on és a 4x400-as váltó záró embereként, és a moszkvai olimpiára úgy utazott el, hogy ott búcsúzik az élsporttól. A szovjet fővárosban az amerikaiak által gerjesztett bojkott ellenére sem sikerült neki az ötödik olimpiáján is érmet nyerni, 400-as előfutamában meghúzódott és utolsó lett, a váltóban pedig már el sem indult.

Visszavonulása után először is 1981-ben megszülte második fiát, Jaroslawot, és azon sem volt sok ideje gondolkozni, hogy mihez kezd a civil életével, hiszen szinte azonnal beválasztották a Lengyel Olimpiai Bizottságba. 1997-től 12 éven át vezette hazája atlétikai szövetségét, 1998-tól haláláig ő volt a lengyel NOB-tag is, 2005-ben pedig harmadik nőként beválasztották a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (akkor IAAF) tanácsába.

Az más kérdés, hogy ottani munkáját nem fogadta odahaza osztatlan elismerés, a négyszeres olimpiai bajnok gyaloglólegenda, Robert Korzeniowski odáig ment, hogy azt írta: „A király vagy ebben az esetben a királynő meztelen.”      Szerinte Irena Szewinska semmilyen érdemi munkát sem végzett sportvezetőként, és átadhatná helyét olyanoknak, akik tesznek is valamit a lengyel sportért. Ha így lesz, „megígérjük, hogy Irenát imádni fogjuk a hét olimpiai érméért...”

Az idők szavára hallgatva a nagyasszony végül minden funkciójából távozott, és 2018 nyarán Varsóban 72 évesen hosszú, súlyos rákbetegség után elhunyt. Állami temetést kapott, Bydgoszczban az ő nevét viseli a Szewinska Memorial atlétikai verseny, az pedig természetes, hogy a Lengyel Sport Hírességek Csarnoka éppen úgy a tagjai közé választotta, ahogyan a Nemzetközi Zsidó Sport Hírességek Csarnoka.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 22-i lapszámában jelent meg.)