Kajakosként kezdte, középtávfutóként döntött magyar csúcsot Szögi István

 

Szögi István Tatán született, és tizenhárom éves koráig a szomszéd faluban, Bajon lakott a családjával. Mivel édesanyja kajak-kenuzott, négy idősebb testvére, Tímea, Mátyás, Melinda és Róbert után ő is ezzel a sportággal ismerkedett meg ötévesen, és kezdte el a játékos edzéseket szülővárosában, Pálházi Ferenc vezetésével. Amikor a tréner saját klubot alapított Neszmélyen, ők is követték, és heti négy-öt alkalommal tették meg kisbusszal a félórás távolságot oda és vissza.

„Igazán csak nyolc-kilenc évesen kezdtem el komolyabban venni a kajakozást  – mesélte Szögi István. – Szerettem versenyezni, korosztályos szinten többször is dobogóra állhattam az országos bajnokságokon, vagy ha nem, akkor is az első hatban végeztem, de egy idő után úgy éreztem, nem nagyon lépek előre. Ezért a váltás mellett döntöttünk, visszamentünk Császár Attilához Tatára, ahol az Öreg-tavon kajakoztunk.”

Tata azért is volt kézenfekvő, mert oda járt általános iskolába, az intenzívebb erősítést pedig ugrásszerű fejlődés követte, a nagyobb csapat, a több edzőtárs a motivációját is megdobta, így újra rendszeresen dobogóra állt a korosztályos magyar bajnokságokon.

Bár a kajak-kenu volt a fő irány, a testnevelésórákon már ekkoriban megfigyelte, hogy a hosszú távú futások különösen jól mennek neki, egy 2008-as mezei diákolimpián második lett, és mint utólag megtudta, csak egy igazolt tatabányai futó előzte meg. A verseny után Reichnach Ferenc, a TSC-Geotech edzője oda is ment hozzá, és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedve atletizálni.

„Nem akartam abbahagyni a kajakozást, ezért mellette heti egy-két alkalommal átjártam Tatabányára futni. Indultam versenyeken is, országos bajnokságokon, mezei versenyeken és váltókban. Együtt próbáltam csinálni a kajakozást és a futást, de aztán mondta a kajakedzőm, hogy el kell döntenem, melyiket folytatom, mert a kettő együtt magasabb szinten annyira megterhelő lesz, hogy nem fogom bírni. Rám bízta a döntést, és én tizennégy évesen kajakról a futásra váltottam”  – emlékezett vissza Szögi István, hozzátéve, a csere ötlete akkor vált komollyá, amikor harmadik lett egy hat kilométeres „kismaratoni” futáson úgy, hogy még kajakozott, azaz teljesen más edzésmunkát végzett.

Atlétaként nem érezte elég gyorsnak magát, de kitartó volt, ezért a hosszabb távokon kezdett el futni a pálya-, mezei és utcai versenyeken. Ifjúsági és juniorkorában már rendszeresen öt- és tízezer méteren indult, nemcsak itthon, hanem világversenyeken, korosztályos Európa- és világbajnokságokon is.
A 2014-es, eugene-i junior-világbajnokságon ötezer méteren a tizenkettedik, tízezren a tizenharmadik helyen végzett, mire e-mailben megkereste egy dél-utahi egyetem, és sportösztöndíjat ajánlott fel neki. Két évet töltött a tengerentúlon, de nem tartja eredményesnek azt az időszakot, és nem is érezte annyira jól magát ott, leginkább azért, mert az edzője nem engedett az általa kitalált edzésmunkából, ami viszont Szöginek egyáltalán nem feküdt.

Emiatt egyre kevésbé volt motivált, de nem akarta abbahagyni a futást, csak kicsit másképpen csinálni. Így amikor két év után hazatért, felkereste Stupián Anikó atlétikaedzőt Veszprémben, akit jól ismert a korábbi versenyekről, és a város sem volt neki közömbös, hiszen 2011-től a Vetési
Albert Gimnáziumba járt. Gyorsan kiderült, hogy jól döntött.

„Kevesebb mint egy év alatt teljesen összeszedtem magam, helyre jöttem fizikailag és mentálisan is, amit talán az bizonyít a legjobban, hogy a 2017-es bydgoszczi U23-as Európa-bajnokságon hetedik lettem ötezer méteren  – fogalmazott a sportoló, aki ezután újra kiment Amerikába, mert be akarta fejezni a tanulmányait. Augusztusban a Floridai Állami Egyetemre került, amelyen újabb két évet töltött, és ekkor kezdett el foglalkozni az ezerötszáz méteres távval. – Hosszútávfutókként kicsit be voltunk skatulyázva, rengeteget kellett edzenünk, amit nem bírtam annyira. Igyekeztem meggyőzni az edzőt, hogy próbáljuk meg az ezerötszázat, és ekkor kezdtem el végre gyorsabb munkát végezni.”

Az első év még nem hozott előrelépést, köszönhetően az új, addig ismeretlen felkészülésnek. Ugyanakkor jó jel volt, hogy már kétszer is 3:46 perc körül futott úgy, hogy edzéseken három-négy másodperccel is jobb eredményt ért el, igaz, versenyeken nem tudta kihozni magából a legjobbat. Mint mondja, talán még nem találta a helyét, ahhoz másodszor is vissza kellett térnie Magyarországra. Erre 2019 nyarán került sor. Stupián Anikóval folytatta a munkát Veszprémben, immár ezerötszáz méteren, miután edzője is úgy látta, ez lehet az igazi terepe.

„Ezt a távot szerettem meg a legjobban, a nyolcszázhoz például már nincs meg a gyorsaságom – mondta Szögi István. – Sokat köszönhetek a csapattársamnak, Kiss Gergőnek is, akivel úgy kezdtük el azt az őszt 2019-ben, hogy lesz, ami lesz, megcsinálunk mindent, rászólunk egymásra, amikor a másik nyavalyog, és tényleg egyfolytában húztuk és motiváltuk egymást. Kíváncsiak voltunk, mire vagyunk képesek, és azt tűztük ki magunk elé, hogy 2020-ban már 3:40-en belül fogunk futni. Minden edzéshez így álltunk hozzá.”

Szögi István fedett pályán abban az évben 3:44 perces egyéni csúcsot ért el, amiből látni lehetett, hogy szabadtéren nem elképzelhetetlen a 3:40 sem. Csapattársával még inkább ráfeküdtek, hogy megvalósítsák a céljukat, s mindent ennek is rendeltek alá, amit még a koronavírus-járvány miatti leállás sem tudott megakadályozni, dacára annak, hogy alig tudtak együtt edzeni.
Kiss Gergő Pápán, ő pedig Várgesztesen tartózkodott, de sokat beszéltek telefonon, és ez az időszak annyiból még jól is jött, hogy el tudtak végezni egy második alapozást. Ettől aztán annyira megerősödtek a szabadtéri szezonra, hogy az első versenyén Szögi 3:41.90-et futott Veszprémben, és úgy érezte, még ennél is több van benne.

„Korábban kétséges volt, hogy képesek leszünk-e átlépni a 3:40-es határt, ám ezután én már biztos voltam benne, hogy meg tudom csinálni” – fogalmazott, és hogy ezt az érzést erősítse magában, mindig azt mondogatta, hogy ő 3:40-en belüli futó. A júliusi Honvéd-kupán az is lett belőle, amikor először lépte át ezt a lélektani határt, és 3:39.40-nel nyert, ami egyben Európa-bajnoki szintteljesítés is volt, bár a párizsi viadalt a járvány miatt végül törölték a naptárból.

Az élet viszont ment tovább, és ahogy eljött a január, az edzések alapján edzőjével úgy gondolták, meg tudná dönteni Knipl István 1985-ös fedett pályás magyar rekordját is (3:39.25).

„Jobban mentek az edzések, mint egy évvel azelőtt, és amikor Anikó azt mondta, szerinte meg tudom javítani az országos csúcsot, én is úgy kezdtem gondolkodni, hogy igen, miért ne?! Magamban lerendeztem, hogy igenis lehetek országos csúcstartó, ami addig nekem kicsit szürreális volt.”
Aztán január végén a bécsi nyílt fedett pályás versenyen több mint két másodpercet faragott a rekordból, eredményével pedig kijutott élete első felnőttversenyére, a toruni fedett pályás Európa-bajnokságra, amelyen nyolcadik lett minden idők legjobb magyar téli Eb-döntős idejével.

Most már bátran tűzheti ki célul Tölgyesi Balázs szabadtéri országos csúcsának megdöntését (3:35.57), amelynek 1996-os felállításakor Szögi István még egyéves sem volt. És ha ez még az idén nyáron sikerülne, az olimpiai kijutás is karnyújtásnyi közelségbe kerülne.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. április 10-i lapszámában jelent meg.)