Atlétika: jövőre feloldhatják az oroszok tilalmát

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 12:03
Márciusban megindulhat az a folyamat, amelynek végén a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) megszünteti az orosz szövetség felfüggesztését.

A WA jelenleg is zajló online kongresszusán a tagok a korábbinál lényegesen pozitívabban állnak az orosz szövetséghez (VFLA), ami a szervezet napokban rendezett tisztújításnak köszönhető. Rune Andersen, az orosz szövetség működését vizsgáló bizottság vezetője videotelefonon keresztül tárgyalt röviden Peter Ivanovval, a VFLA új elnökével, és a megbeszélést nyitottnak és konstruktívnak nevezte.

„Amennyiben Ivanov elkötelezett lesz és a szükséges erőforrásokat a terv mögé állítja, illetve sikerül elnyernie a szövetségen belül a támogatást hozzá Moszkvában és a többi régióban, akkor a bizottságunk és a nemzetközi szakemberek készek minden segítséget megadni számára, hogy elérhesse a felfüggesztés megszüntetését és az orosz atléták visszatérését a nemzetközi viadalokra” – nyilatkozta Andersen.

A nemzetközi szövetség szeptemberben határozott meg új menetrendet az orosz szövetség számára a felfüggesztés visszavonásának érdekében. A legfontosabb határidő március elseje, addig kell az oroszoknak részletes tervvel előállniuk az elvárt intézkedések és változások bevezetésére.

Az orosz szövetség mostanra egyértelműen lépéskényszerbe került, mivel a WA szeptemberben már a végleges kizárását mérlegelte, és bár ezt végül nem tette meg, jelen állás szerint az orosz atléták már semleges színekben sem indulhatnak nemzetközi viadalokon. A márciusi határidőt a WA biztosan nem halasztja tovább, amennyiben a VFLA nem teszi meg addig a szükséges lépéseket és nem fizeti a meghatározott eljárási díjat, a kizárás sorsára jut.

Az Orosz Atlétikai Szövetséget öt éve függesztette fel a nemzetközi szövetség az országban felderített rendszerszintű doppingolás és egyéb kihágások miatt. Az orosz atléták a riói olimpián már nem vehettek részt, és azt követően is csak semleges színekben indulhattak nemzetközi versenyeken.

Ehhez minden sportolónak kérvényt kellett benyújtania a nemzetközi szövetséghez és azt külön bírálta el egy arra kijelölt testület. A WA tanácsa viszont a külön indulási engedélyek kiadását szeptemberben felfüggesztette, mivel Oroszországban nem történt előrelépés a szövetség büntetését eredményező állapotok megváltoztatására.

Rune Andersen most azt is elmondta, hogy a versenyengedélyek eddigi kiadásának rendszerét akár már a március előtt visszaállíthatják, ha az Ivanov vezette szövetség eredményeket tud majd felmutatni.

Legfrissebb hírek

Elvették az orosz futó londoni olimpián nyert ezüstérmét

Atlétika
2024.09.04. 12:50

Dopping: továbbra is az orosz sportolókat ellenőrzik leggyakrabban

Egyéb egyéni
2023.11.18. 14:55

Dopping: a WADA 2019 óta 195 orosz sportolót büntetett meg

Egyéb egyéni
2023.05.10. 15:44

Dopping: a WADA nem fogadja vissza automatikusan a RUSADA-t

Egyéb egyéni
2022.12.17. 14:45

RUSADA: idén a doppingoló oroszok negyede bukott meg meldoniummal

Egyéb egyéni
2022.10.18. 14:08

Röplabda: nyolc év után bukott meg doppinggal két orosz játékos

Röplabda
2022.09.20. 15:07

WADA: nem szűnik meg az oroszok eltiltása automatikusan

Egyéb egyéni
2022.02.02. 13:28

Atlétika: hamarosan visszatérhetnek az oroszok az elnök szerint

Atlétika
2021.12.16. 19:17
Ezek is érdekelhetik