Atlétika: hamarosan visszatérhetnek az oroszok az elnök szerint

Vágólapra másolva!
2021.12.16. 19:17
null
Az oroszok visszafogadása mellett újdonságokat is ígért az elnök (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (WA) vezető Sebastian Coe arra számít, hogy jövőre felfüggesztik az oroszok doppingbotrány miatti eltiltását – jelentette az MTI.

Az orosz szövetséget (RUSAF) még 2015-ben tiltották el a McLaren-jelentés által feltárt, rendszerszintű doppingolás miatt: azóta csak azok az orosz versenyzők indulhatnak atlétikai versenyeken, akik erre a WA-tól külön engedélyt kapnak, ugyanakkor ők sem képviselhetik hivatalosan Oroszországot.

„Jó irányba haladunk, és igen, közel a vége” – utalt a felfüggesztésre Coe, aki szerint az új vezetőséggel előrelépett a RUSAF, amely partvonalon kívülre helyezte a korábbi bűnösöket.

Coe arról is beszélt, hogy szeretne további újításokat bevezetni az atlétikában, ennek fontos része lesz a világbajnokság programjának felülvizsgálata.

„Szükségünk van erre, ha továbbra is részesei szeretnénk lenni a fiatalok életének. Nem kell félni a modernizációtól, és attól sem, hogy esetleg új versenyszámokat vezessünk be” – mondta a WA-t 2015 óta vezető brit olimpiai bajnok.

A 2023-as atlétikai világbajnokságot Budapesten rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Sebastian Coe: az atlétika továbbra is jó partnere lesz az olimpiai mozgalomnak

Atlétika
2025.03.24. 12:13

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Sebastian Coe nyitott az oroszok olimpiai visszatérésére

Egyéb egyéni
2025.02.25. 11:25

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Atlétikai világdöntő: a legjobbak legjobbjai visszatérnek Budapestre

Atlétika
2024.11.22. 14:46

Sebastian Coe reméli, hogy megtelik a tokiói stadion a 2025-ös atlétikai vb-n

Atlétika
2024.10.04. 15:55

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56
Ezek is érdekelhetik