Röplabda: nyolc év után bukott meg doppinggal két orosz játékos

Vágólapra másolva!
2022.09.20. 15:07
null
Alekszandr Butyko 2014-es mintája alapján korábban doppingolt (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) mielőbbi fegyelmi döntését várja az orosz sportági szövetség (VFV) két korábbi válogatott férfijátékosának doppingügyében – számolt be róla az MTI.

Alekszandr Jaremenkónak, a VFV főtitkárának elmondása szerint fél éve tudnak a két esetről, de hivatalos értesítést most kaptak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségtől (WADA) arról, hogy Alekszandr Butyko és Pavel Moroz nyolc évvel ezelőtt pozitív mintát szolgáltatott. Mindkettőjüket még a 2014-es orosz bajnokság döntőjében tesztelték, de csak azután buktak meg, hogy a moszkvai doppinglaboratórium adatbázisa – több évi huzavona után – átkerült a WADA birtokába, amely az utólagos elemzések nyomán már a sokadik orosz sportoló doppingolását leplezi le.

A 36 éves, jelenleg klub nélküli Butyko 2012-ben olimpiát nyert az orosz válogatottal, de tagja volt a 2011-ben világkupa- és világliga-győztes, 2017-ben Európa-bajnok nemzeti együttesnek is.

A 35 esztendős, ukrán születésű, volt orosz válogatott Moroznak, aki 2014-ben a Lokomotiv Novoszibirszk csapatában együtt játszott Butykóval, akadt már doppingesete: 2018 októberében 18 hónapra eltiltották, miután doppingmintájában kokainnyomokat találtak.

Legfrissebb hírek

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
9 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14

A MÁV Előre nyerte meg az alapszakaszt a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.03.01. 22:56

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Férfi röpi Extraliga: a 22. mérkőzését is elveszítette a Dunaújváros

Röplabda
2025.02.27. 21:18

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40

Röplabda MK: már kaphatók a belépők a miskolci négyes döntőre

Röplabda
2025.02.21. 17:05
Ezek is érdekelhetik