Atlétika: megvonta támogatását a Nike az oregoni atlétikai csoporttól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.11. 10:31
A doppingügybe keveredő vezetőedző, Alberto Salazar négyéves eltiltása után a Nike sportszergyártó cég megszüntette az oregoni közép- és hosszútávfutó csoport támogatását, ennek mások mellett a dohai világbajnokságon 1500 és 10 000 méteren is győztes Sifan Hassan is a tagja.

A Nike Oregon Project (NOP) megszűnését jelentő vállalati döntésről Mark Parker ügyvezető írt a Runner's World című szaklapban. A vállalatvezető jelezte: tisztában van azzal, hogy a kialakult helyzet bizonytalanságba sodorja a NOP versenyzőit, ennek ellenére meg kellett tennie ezt a lépést.

Parker azt ígérte, a cég segít majd új helyet keresni a futóknak, s egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a NOP egyetlen atlétáját sem vádolják doppingolással.

A NOP-ot a korábbi kiváló atléta, a háromszoros New York Marathon-győztes Salazar 2001-ben alapította az amerikai sportszergyártó támogatásával, elsősorban azzal a céllal, hogy az amerikai távfutókat fejlessze. A kubai születésű szakember komoly sikereket ért el, atlétái a kenyai és etióp futókkal is felvették a versenyt, a 2012-es londoni olimpián például férfi 10 000 méteren az aranyérmes brit Mo Farah és a második amerikai Galen Rupp is az ő tanítványa volt. Farah az irányításával négy ötkarikás és hat világbajnoki aranyat gyűjtött.

A vasárnap zárult dohai vb-n a NOP atlétái szintén remekül szerepeltek, a holland Sifan Hassan történelmet írt azzal, hogy a női 10 000 és 1500 métert is megnyerte, míg Donovan Brazier a férfi 800 méter első amerikai világbajnoka lett.

A katari vb-n viszont mégsem Salazar sikereiről beszéltek, mivel a vb negyedik napján a Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) bejelentette, hogy a trénert négy évre eltiltja. Az indoklás szerint a szakember – Jeffrey Brown endokrinológussal szövetkezve – doppingolásra vette rá tanítványait a NOP keretében. Salazar, akinek ezt követően bevonták az akkreditációját, így nem lehetett a stadionban a vb folytatásában, fellebbezést nyújtott be, de a beadványnak nincs halasztó ereje, így a végső döntés megszületéséig nem dolgozhat.

Legfrissebb hírek

Történelmi lépés! 70 év után távozik a német sportszergyártó óriás a nationalelftől

Német labdarúgás
2024.03.22. 10:30

Barca: váratlan döntés, Laportáék szakíthatnak a sportszergyártóval – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2024.03.01. 19:38

Man. City: Haaland a legjobban kereső labdarúgók egyike lehet

Angol labdarúgás
2023.02.27. 21:42

MU: hiába ejtették a vádakat, Greenwoodot nem fogadta vissza a sportszergyártó cég

Angol labdarúgás
2023.02.07. 16:35

Fotó: csúnya hiba a Nike-tól, PSG-fotóval hirdette a Barca új mezét

Spanyol labdarúgás
2022.07.17. 15:44

Atlétika: a CAS elutasította Salazarék fellebbezését

Atlétika
2021.09.16. 12:02

Eb 2020: színkavalkád – tekintse meg a 24 csapat mezeit!

Foci Eb 2020
2021.06.03. 12:50

PSG: „A király visszatért!” – Neymar nagy bejelentést tett

Minden más foci
2020.09.12. 10:59
Ezek is érdekelhetik