Gyulai Memorial: erős mezőny várható a dobószámokban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 09:06
Erős mezőny vesz részt, benne a legjobb magyar dobóatlétákkal az idei Gyulai István Memorial Atlétika Magyar Nagydíjon.

Az esemény keddi hírlevele szerint férfi diszkoszvetésben Kővágó Zoltán és Huszák János mellett dobókörbe lép a világ- és Európa-bajnok litván Andrius Gudzius, a vb- és Eb-ezüstérmes svéd Daniel Stahl, illetve a világbajnoki harmadik amerikai Mason Finley is. Kővágó Zoltán és Huszák János mellett dobókörbe lép a világ- és Európa-bajnok litván Andrius Gudzius, a vb- és Eb-ezüstérmes svéd Daniel Stahl, illetve a világbajnoki harmadik amerikai Mason Finley is.

Férfi kalapácsvetésben a hazai színeket az Eb-bronzérmes, U20-as világbajnok Halász Bence képviseli, ő a háromszoros világbajnok lengyel Pawel Fajdekkel, honfitársával, az Európa-bajnok Wojciech Nowickival, valamint az olimpiai bajnok tádzsik Dilsod Nazarovval csaphat össze.

Női súlylökésben az olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok Márton Anita is tagja lesz az igen erős mezőnynek, míg a nők kalapácsvető számában Gyurátz Rékáért szoríthatnak majd a nézők – utóbbi egyik ellenfele az olimpiai bajnok, háromszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok, világcsúcstartó lengyel Anita Wlodarczyk lesz.

Az idei Gyulai Memorialt július 9-én rendezik Székesfehérváron.

Legfrissebb hírek

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
2025.08.18. 09:58

Gyulai Miklós Duplantis világcsúcsáról: „Kicsit felnéztem az égre, hogy jó lenne, ha most jönne valami segítség…”

Atlétika
2025.08.14. 08:41

Budapest az atlétika egyik új fővárosa lehet

Atlétika
2025.08.14. 06:31

Lécek a magasban – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2025.08.14. 06:30

Molnár Attila új országos csúcsot futott a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 20:01

Duplantis-világcsúcs, két országos csúcs, szenzációs Halász Bence – így tért vissza a csúcsatlétika Budapestre

Atlétika
2025.08.12. 19:01

Femke Bol simán nyerte a 400 gátat a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 18:19

Halász Bence óriási egyéni csúccsal nyerte meg a Gyulai István Memorialt – videó

Atlétika
2025.08.12. 17:17
Ezek is érdekelhetik