PSG: korrupciós botrányba keveredett a klub tulajdonosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.23. 13:36
null
A PSG elnökével szemben korrupció a vád (Fotó: AFP)
Francia sajtóértesülések szerint korrupcióval vádolják Nasszer al-Kelaifit, a Paris Saint-Germain elnökét, aki a gyanú alapján megpróbálta megvásárolni Katarnak a 2017-es atlétikai világbajnokság rendezési jogát.

 

A Le Parisien francia napilap arról ír, Renaud van Ruymbeke francia bíró azzal vádolja a PSG elnökét, hogy 3.5 millió dollárt fizetett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi elnökének, Lamine Diacknak a 2017-es atlétikai világbajnokság rendezési jogáért. Ezt a világeseményt végül nem az ázsiai országnak, hanem Londonnak ítélték oda, az idei, 2019-es vb-re azonban már Dohában kerül sor.

A párizsi lap hozzáteszi, a katari sportvezetővel szemben március óta vizsgálódnak, ahogy jobbkeze, Juszef al-Obaidli is érintett az ügyben. A Nasszer al-Kelaifi által birtokolt beIN Sports vezérigazgatója, aki tagja a PSG igazgatóságának is, szintén belekeveredett a korrupciós ügybe. A beszámolók szerint többször tárgyalt al-Kelaifi nevében, és korábban is megvádolták már korrupcióval.

Francis Szpiner, al-Kelaifi ügyvédje a Le Parisiennek elmondta: „Nasszer al-Kelaifi neve nem szerepel az aktákban, így az ellene felhozott vádakra nincsenek kézzelfogható bizonyítékok.”

A katari üzletember nem először keveredik korrupciós ügybe: 2017-ben vesztegetéssel vádolták a 2022-es katari világbajnokság rendezési jogának elnyerésével kapcsolatban. A katari klubtulajdonos február óta tagja az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának.

Az ESPN megkereste a Paris Saint-Germaint az ügyben, de a francia bajnok nem reagált.

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
15 órája

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
22 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Atlétikai vb: a résztvevők 95 százalékánál már elvégezték a géntesztet

Atlétika
2025.09.09. 13:17

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

„Hatan is 81 méter fölött vannak” – Halász Bence az atlétikai vb előtt

Atlétika
2025.09.03. 15:38

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47
Ezek is érdekelhetik