Atlétika: „Nem fognak megállítani abban, hogy az legyek, aki vagyok”

Vágólapra másolva!
2019.05.29. 21:41
Caster Semenya olimpiai bajnok futó a svájci szövetségi bíróságon támadta meg a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntését, mellyel jóváhagyta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) női versenyzőkre vonatkozó tesztoszteron-szabályozását.

„Az IAAF nem fog se gyógyszerezni, se megállítani abban, hogy az legyek, aki vagyok” – jelentette ki a dél-afrikai futó, akinek ügyvédje jelezte, a beadványban az alapvető emberi jogokra hivatkoztak.„Az IAAF nem fog se gyógyszerezni, se megállítani abban, hogy az legyek, aki vagyok” – jelentette ki a dél-afrikai futó, akinek ügyvédje jelezte, a beadványban az alapvető emberi jogokra hivatkoztak.

Az IAAF tavaly áprilisban jelentette be, hogy a jövőben szigorúbb szabályok vonatkoznak majd a női versenyzők tesztoszteron-szintjére, ez pedig veszélyezteti Semenya pályafutását, mivel a 28 éves sportoló hiperandrogenizmussal küzd. A nők esetében ez a szindróma akkor diagnosztizálható, amikor a szervezetben a férfi hormonok aktivitása a normál érték fölé kerül. Egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteron-szint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, illetve az állóképességet befolyásoló hemoglobin-szintet.

Az új szabályok választás elé állítják a - sokak által interszexuálisnak tartott - dél-afrikai futót: vagy gyógyszerekkel korlátozza a tesztoszteron-szintjét, vagy csak hosszabb távon indulhat a továbbiakban, ugyanis a 400, 800 és 1500 méteren versenyzők esetében a vér tesztoszteron-szintje nem érheti el az 5 nanomolt literenként.

Az IAAF már 2015-ben is szabályozni akarta a problémát, de kísérletét a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) az indiai Dutee Chand fellebbezésének helyt adva megakadályozta. A legújabb szabályváltozást az IAAF tanácsa 2018 márciusában hagyta jóvá, Semenya júniusban fordult a CAS-hoz, amely csak idén május elsején utasította el a keresetét.

Az IAAF és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából készült tavalyi tanulmány bizonyította, hogy a magas tesztoszteron-szintű nők jelentős előnyben vannak a pályán a riválisokkal szemben.

Semenya a 2012-es, londoni és a 2016-os, riói olimpián is megnyerte a 800 méteres síkfutást, ezen a távon további három alkalommal, 2009-ben, 2011-ben és 2017-ben világbajnok lett.

Legfrissebb hírek

Újraéledhet a nemi szűrővizsgálat

Egyéb egyéni
2024.10.19. 08:27

Párizs 2024: elutasították a kizárt indiai birkózó fellebbezését

Párizs 2024
2024.08.14. 20:43

A CAS elutasította az orosz fellebbezést a Valijeva eltiltása után elvett olimpiai csapataranyérem ügyében

Téli sportok
2024.07.25. 17:50

Semenya harca – ötkarikás történetek

Párizs 2024
2024.06.29. 09:42

Táplálkozás, sportpszichológia, dopping – konferencia az olimpia jegyében

Párizs 2024
2024.06.28. 22:17

Valijeva négyéves eltiltást kapott, az oroszokat megfosztották az olimpiai bajnoki címüktől

Téli sportok
2024.01.29. 16:07

CAS: az oroszok megtámadták a NOB felfüggesztő határozatát

Egyéb egyéni
2023.11.06. 12:50

Tenisz: fellebbezett a CAS-nál a doppingvétség miatt eltiltott Halep

Tenisz
2023.10.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik