Okos, szép, villámgyors – és hihetetlenül makacs

Kozák Luca gyerekként is nagyon mozgékony volt, két öccsével kipróbált szinte minden sportolási lehetőséget Debrecenben. A szülők rendíthetetlenül vitték őket sportolni mindenhova, Luca kosárlabdázott, vívott, trambulinozott és aerobikozott is, mígnem ötödikes korában az egyik legjobb barátnője előállt azzal az ötlettel, hogy nézzenek körül az atlétikai pályán. És ahogy az lenni szokott, kettejük közül Luca ragadt ott.

„Faragó Klári néninél kezdtem el atletizálni heti háromszor, de az még lazább volt, mondhatni, akkor mentem le edzésre, ha volt kedvem – emlékezett vissza a Debreceni SC-SI 22 éves versenyzője kedvenc debreceni kávézójában ülve. – Csak az alapgyakorlatokat végeztük, és jó kis társaság alakult ki – bár ha az atlétákat arról kérdezik, miért választották a sportágat, majdnem mindenki a jó társaságot fogja első indokként említeni.”

Már akkori edzője is észrevette, hogy a kislánynak jól menne a gátfutás, mivel gyorsan tanul meg új mozgásformát. De azt is konstatálta, hogy amilyen ügyes, olyan makacs is, így „erősítésért” Suba Lászlóhoz fordult, akinek csoportjában akkoriban korosztályos bajnok és válogatott atléták is dolgoztak. Azt kérte tőle, próbálja rávezetni Lucát, hogy érdemes lenne a gátfutással próbálkoznia. A tréner meg is ismertette vele, azzal a magyarázattal, hogy serdülőkorban mindent ki kell próbálni, a dobást, az ugrást és a gátazást is, hogy kiderüljön, mihez van tehetsége.

„Luca valójában észre sem vette, hogy már gátra gyakorolunk, mert szépen, fokozatosan csempésztük bele az edzéseibe – mondta Suba László. – Eleinte kisebb akadályok fölött kellett átugrálnia, így teremtettük meg az alapokat. A csoportban pedig több remek gátasom volt, akikkel együtt dolgozott, és gyorsan megfogta az egész hangulata, varázsa.”

Hamar kiderült, hogy a fiatal sportoló gyors, sorjáztak is a sikerei síkfutásban, aztán egyszer csak Suba László arra kérte, induljon el a nyolcvan méter gátfutást, a háromszáz méteres síkfutást, a távolugrást és a nyolcszáz méteres síkfutást magában foglaló serdülő négypróbában. Mivel a tizennégy éves Luca egyikben sem érezte különösebben jónak magát, tessék-lássék tiltakozott, de végül rábólintott. A versenyt a Puskás Ferenc Stadionban rendezték, és tulajdonképpen ott ébredt rá ő is, hogy tud gátazni.

„Ez nemcsak engem lepett meg – mondta a versenyző. – Visszanézve az akkoriban készült videofelvételeket, technikám még alig volt, de ösztönösen éreztem a mozgást. Abban az évben indultam a serdülő országos bajnokságon is, életem talán harmadik gátas versenye lehetett, és rögtön harmadik lettem, mire Laci bá behívta szüleimet, hogy úgy látja, ideje komolyabban vennem az edzéseket.”

Úgy is lett, a sík- helyett egyre inkább a gátfutás került előtérbe, és nemcsak azért, mert Luca megszerette magát a versenyszámot, hanem mert edzőjével beszélgetve rájött, nemzetközi szinten sprinterként jóval nehezebb lenne kiemelkedő eredményeket elérnie, mint gátasként. Amíg a tengerentúlon leginkább sprintereket képeznek a gyors futókból, Európában jobban figyelnek a technikára, ezért a kontinens gátasainak több keresnivalójuk van az elitben.

NEM IJED MEG A KIHÍVÁSTÓL

Így aztán egyre szorosabb és sikeresebb lett edző és tanítvány kapcsolata. Lassan tíz éve dolgoznak együtt, és bár párosuk jól működik, a „kötelező” veszekedés azért nem maradt el köztük sem. Már három éve dolgoztak együtt, egy téli edzés alkalmával Luca kijelentette, márpedig ő nem fut négyszáz métert, hiába az a feladat. Edzője nem vitatkozott, nem könyörgött, csak annyit mondott: menjen szépen haza, gondolkozzon el rajta, akarja-e ezt csinálni, mert duzzogva nem lehet, s csak akkor jöjjön vissza, ha igen a válasza. Luca másnap visszakullogott az édesanyjával, hogy folytatni szeretné, Suba László pedig „elejtett” egy lelkesítő, ám akkor könnyelműnek tűnő megjegyzést, miszerint ha Luca keményen dolgozik, szép eredményeket érhet el. Az idő őt igazolta: Luca 2013-ban bejutott a donecki ifjúsági világbajnokság döntőjébe, s a fináléban hetedik lett.

„Laci bácsi irányítása alatt nőttem fel, mindig tolerálta, hogy makacs vagyok, amit nem minden edző tett volna meg – folytatta Kozák. – Jó pedagó­giai érzék kell ahhoz, ha egy edző látja, hogy a tanítványa kicsit más, mint a többiek, akkor másképp is közelítse meg. Egyébként ő is makacs ám, sőt, néha kicsit vaskalapos is, és szerintem én is puhítottam rajta. Most már felnőttként kezel, ha azt mondom, szerintem inkább mást kellene gyakorolni, akkor ő is elgondolkodik rajta, és nem utasítja el a javaslatot rögtön, mint öt-hat évvel ezelőtt. Kicsit olyan nekem, mint a második apukám, aki előtt nincsenek titkaim, mert nem tudom, hogyan csinálja, de valahogy mindent megtud. Sokan kérdezték már tőlem, nem akarok-e Pestre költözni, de minek változtassak valamin, ami jól működik. Laci bácsival már kiismertük egymást.”

A tréner szerint Luca sikeressége a mentalitásából is fakad: nem ijed meg a kihívásoktól, a versenytől, és ha van előtte egy feladat, nem azzal foglalkozik, hogy milyen az időjárás és milyenek az ellenfelek. Nem keres kifogásokat. Jó versenyző típus, mert nemcsak tudja, mit akar elérni, hanem odaáll és meg is csinálja, lát és érez a pályán, és mindig ki tudja hozni magából, ami benne van. Így tett a 2015-ös svédországi junior Európa-bajnokságon is, amelyen óriási egyéni csúcsot futva szerzett ezüstérmet, mindenkit – többek között az edzőjét is – meglepve. Suba László pedig konstatálhatta, hogy amit évek óta mondogat, az kezd kézzelfogható közelségbe kerülni, és ebből a lányból tényleg lehet „valami”.

Két évvel később újabb fontos korosztályos világverseny következett, az U23-as kontinensviadal a lengyelországi Bydgoszczban, amelyen nem is a legidősebbként indult, inkább a középső korosztályt képviselte, de bronzérme jól jelzi, hogy így is meg tudta állni a helyét. Akárcsak a tajvani universiadén, amelyen szokatlan időjárási körülmények között győzött le erős ellenfeleket, és ismét harmadik lett.

„Akkor már láttam, hogy ebből több lesz, mint amit reméltünk – ismerte el Suba László. – Azóta egyébként eredményről sohasem beszélünk, mindig csak az a célunk, hogy Luca jobbat fusson, mint az előző évben.”

A bydgoszczi U23-as Eb a DSC-SI atlétájának utolsó utánpótlásversenye volt, ezért ő maga is egyre inkább úgy érezte, már a felnőttek között is el kellene érnie valamit. Az első lépcsőfok a világbajnoki részvétel volt Londonban 21 évesen, majd a tavaly nyári Európa-bajnokság Berlinben, amelyre már úgy ment ki, hogy ha minden sikerül, döntőbe is juthat. Végül csak két századdal maradt le róla.

„Az élet sok Eb-döntővel tartozik már nekem, amit, ha lehet, egyben szeretnék visszakapni, és nem feltétlenül az Eb-n, hanem mondjuk az idei világbajnokságon, Dohában” – mondta kávéjából felnézve Luca. És hogy ebből előbb-utóbb tényleg kikerekedhet a finálés fellépés valamelyik világversenyen, jelzi, hogy évről évre jobb időt fut, a száz gáton elért tavalyi 12.86 másodperce és az idei fedett pályás 7.97 másodperc már kifejezetten jó időnek számít európai szinten is. Ez a két időeredmény azt jelentette, hogy Luca belépett a legjobbak közé a felnőttmezőnyben is.

VÉGRE VAN EDZŐTÁRSA

Kozák Luca egyik erőssége saját bevallása szerint az, hogy át tudja menteni a gyorsaságát a síkfutásról a gátfutásra, hogy jól tud „ritmust futni”, érzi, honnan kell ráfutni a gátra, és azt is, hova kell lelépnie. Ha eddig panaszkodott is a gyenge rajtjára, ami korábban tényleg nem ment neki, az elmúlt két-három év munkájának eredményeként sokat fejlődött e téren is, idén saját magát is sikerült meglepnie.

„Kezdek átlagos rajtoló lenni – fogalmazott önkritikusan a debreceni egyetemen vegyészetet és számvitelt tanuló Kozák. – Korábban a rajt után voltak üres lépéseim, az első gátvétel ezért lassabb is volt, mint kellett volna, és csak a harmadiknál kezdtem lábra kapni. Viszont a futam végéig tudtam tartani a ritmust és sebességet. A glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokságra már szépen összeraktuk a mozgást, az ideinél jobb fedett pályás idényem még nem is volt. Mondjuk nekem a hatvan gát kicsit mindig is a mumusom volt, a százat jobban szeretem. Azt szoktam mondani, az az igazi gát, talán mert jobban elismerik. Viszont idén jó időket futottam edzésen is, így éreztük, Glasgow-ban kijöhet ebből egy nyolc másodperc körüli futás. Sőt, Laci bá már nyolc másodpercen belüli időt is lehetségesnek tartott.”

Az edző érezhette, hogy 2019 az áttörés éve lehet, ugyanis Luca első, januári párizsi versenyével sem volt maradéktalanul elégedett, még úgy sem, hogy tanítványa 8.07-es egyéni csúcsot futott hatvan gáton. Ezt az eredményt aztán stabilan hozta a szezonban, amiből már kijöhet egy kiugró eredmény – mint ahogy ki is jött. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy végre van kivel edzenie Debrecenben, a nála jóval fiatalabb, még ifjúsági korú Dávid Annával, aki a kétszáz és a négyszáz méteres síkfutás felé kacsingat. Szinte baráti kapcsolat alakult ki közöttük, és nemcsak a laza hosszú futásokat végzik együtt, hanem beszélgetni is tudnak edzés közben, ami sokat jelent.

„Volt egy időszak, amikor a korábbi csapatunkból mindenki abbahagyta a sportolást az egyetem vagy a munka miatt, így egyedül maradtam. Egyedül edzettem, senkinek sem tudtam elmondani a problémáimat. Pedig erre szükségem van – mondta Kozák. – A közös edzéseket is szeretem, ám sprintben még erősebb vagyok, ezért azt a fiúkkal végzem. Bár azt nem tudom, hogy ők szeretnek-e velem futni…”

Luca elmesélte, történt már olyan is, hogy amikor gyorsabb volt az egyik srácnál, az fogta a szöges cipőjét, és azt mondta, köszöni szépen, ő inkább hazamegy, és itt hagyja az egészet, ha már egy lány is lefutja…

„Már korosztályos koromban is azt mondták rólam, hogy fejben erős vagyok. Emlékszem az első világversenyemre, az ifi-világbajnokságra, amely után többen kérdezték, nem izgultam-e. Nemhogy nem izgultam, egyenesen fel voltam spannolva! – idézte fel a közelmúltat Luca. – Azt hiszem, ezt nevezik pozitív stressznek, hamar kiderült, hogy élesben is jól tudok összpontosítani. Sportpszichológussal dolgozni jó és hasznos, de nálam rengeteg mentális tényező ösztönös. Versenyen ki tudok zárni mindent, a magánéletet és a sulit, és tisztában vagyok azzal, hogy most futnom kell.”

Kozák Lucának 2018 volt az első teljes éve profi sportolóként, versenyről versenyre utazhatott, és azt is meg kellett tanulnia, milyen egyedüli magyarként részt venni egy nagy nemzetközi viadalon. De mivel közvetlen egyéniség, sohasem érezte kívülállónak magát a riválisok között, bátran beszélgetést kezdeményezett bárkivel.

De hogy ilyen eseménydús idénye volt, azt leginkább menedzserének, a szlovák Alfons Jucknak köszönheti, akihez annak idején korábbi menedzsere, a Magyar Atlétikai Szövetség egykori sportigazgatója, Spiriev Attila ajánlotta be. Már tavaly is rangos versenyekre juttatta el Lucát, hol olyanokra, amelyeken vele egy kaliberű futókkal mérhette össze a tudását, hol a nemzetközi elitet felvonultató Gyémánt Liga-viadalokra, idén pedig fedett pályán eljutott World Challenge-állomásokra is.

DE MI TÖRTÉNT GLASGOW-BAN?

A fedett pályás Európa-bajnokságon a 60 méteres gátfutás elődöntőjében Kozák Luca 7.97 másodperces teljesítménnyel megdöntötte Siska Xénia 1985-ös 8.00 másodperces országos csúcsát. A legjobb idővel került be a döntőbe, azaz csak került volna, ugyanis a szivacsfalról visszapattanva aláfordult a bokája, így nem tudott rajthoz állni az esti fináléban.

„Ezerszer megnéztem már a videofelvételt, semmit sem csináltam másképpen, mint szoktam – szögezte le Luca. – Amikor beérek a célba, általában azt sem tudom, mi történik. Sokan vagyunk így ezzel, jókat szoktam nevetni a fotókat látva, mert olyan képet vágok rajtuk, mint aki azt sem tudja, hol van.”

A hatvan méter nagyon rövid, így nem szeret lelassítani a végén, az emelkedő végén a szivacsfalnak inkább lendületesen fut neki, mert veszélyesebbnek érzi, ha hirtelen a „fékre lép”. Glasgow-ban azzal az elhatározással sántikált le a pályáról, hogy a döntőt nem rendezik meg Kozák Luca nélkül. Fájni fájt a bokája, de akkor még ő sem érezte, mekkora a baj, jeget pakolt rá és úgy gondolta, estére biztos jól lesz. A magyar küldöttség orvosa, Kiss Marianna azonban nem így gondolta.

„Már ott láttam az arcán, egyáltalán nem biztos, hogy ebből tényleg lesz döntő. És nekem is jobban kezdett fájni a bokám, ahogy kihűltek az izmaim és csökkent bennem az adrenalinszint. Amikor Laci bácsi is közölte, hogy nem futhatok, inkább kiküldtem a szobámból azzal, hogy azt majd én tudom. Próbáltam minden negatív gondolatot ignorálni, mert ismerem magam, és tudtam, ha kicsi esélyt is látok az indulásra, ott leszek a rajtnál, erről senki sem tud lebeszélni” – mondta Luca.

És bár az elődöntő után a magyar csapat orvosa, fizioterapeutája, gyúrója, edzői, versenyzői és a szövetség elnöke is azt mondta, nem szabad kockáztatnia, mert fontosabb az egészsége, csak akkor hozták meg a végleges döntést, mielőtt visszaindultak a hotelből a csarnokba. Levették Luca lábáról a kompressziós kötést és a tapaszokat, hogy kicsit mozgassa a bokáját, de nem tudott ráállni a jobb lábára. Ekkor már ő is látta, ebből bizony nem lesz Eb-döntő.

„Elsírtam magam, de aztán hamar túltettem magam rajta, mert tudtam, ezzel a helyzettel úgysem tudok mit kezdeni. És sokkal több kárt okozok magamnak, ha beleragadok az önsajnálatba, hogy jaj, Istenem, mekkora lehetőséget szalasztottam el. Az élet úgy akarta, hogy az országos csúcs és az Eb-döntő közül válasszak, és az előbbi maradt nekem.”

Luca úgy érzi, nem tudott volna érmet szerezni Glasgow-ban akkor sem, ha indulhat a fináléban – bár edzője szerint mindig harmadikra futja a legjobb időt. Noha riválisai közül a német Cindy Roleder vagy a két finn, Reetta Hurske és Nooralotta Neziri sem hozta magát a fináléban, szerinte ha ott van, egész más verseny lett volna. A döntőt megnézni azért visszament a csapattal, s az országos csúcs miatt amúgy is doppingvizsgálatra kellett jelentkeznie.

„Miközben a mankómmal járkáltam a csarnokban, odajöttek hozzám gratulálni az ellenfeleim edzői – mesélte Kozák Luca. – A legemlékezetesebb a fehérorosz Elvira Herman edzője volt, aki alig tud angolul, én pedig csak néhány évig tanultam oroszul, de összeszedtük az összes nyelvtudásunkat, s ő azt mondta nekem szó szerint idézve, hogy »Good, good, good, medal, summer!«, azaz jó, jó, jó, nyár, érem. Mire én annyit válaszoltam, hogy »szpaszíba«, azaz köszönöm. Nem tudom pontosan, mire célzott, de gondolom arra, hogy jól futottam, és szabadtéren ebből érem is lehet.”

Kozák Luca nem tudja, a glasgow-i Eb után tartanak-e tőle a riválisok, de abban biztos, tudatosult bennük, már ezen a nyáron számolniuk kell vele.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. április 6-i lapszámában jelent meg.)